Forma-1

„Mad Max uralta a Stájer Nagydíjat és ismét jelezte, hogy világbajnok akar lenni”

Bryn Lennon/Getty Images
Bryn Lennon/Getty Images

Max Verstappen rajt-cél győzelemmel nyerte a vasárnapi Forma-1-es Stájer Nagydíjat, amivel már 18 pont az előnye a bajnokságban Lewis Hamilton előtt.

Kapcsolódó

A nemzetközi sajtó kommentárjai kivétel nélkül azzal vannak elfoglalva, hogy a holland pilóta megállíthatatlannak tűnik és gondban lehet a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton. Az angol Guardian például azt írja, Max Verstappen egyre könyörtelenebbül harcol a világbajnoki címért és a Stájer Nagydíjon aratott győzelme igazi mestermunka volt. A spanyol AS jobban szabadjára engedte a fantáziáját:

Mad Max uralta a Stájer Nagydíjat és ismét jelezte, hogy világbajnok akar lenni. Nem is a 18 pont különbség a figyelemreméltó, mert hosszú még a szezon. Hanem a legyőzhetetlenség, ami árad belőle, mint egy oroszlánból.

Olaszországban is téma volt a holland pilóta sikeres szériája, de sokkal tárgyilagosabban foglalta össze a La Repubblica a hétvégét:

„A Red Bull hollandja uralta az osztrák istálló hazai versenyét a két Mercedes előtt. Verstappen most elérhetetlennek tűnik.”

Verstappennek a vasárnapi verseny volt az idei negyedik futamgyőzelme, a Red Bull pedig egymás után negyedik nagydíját nyerte meg és a konstruktőrök versenyét 40 ponttal vezeti a Mercedes előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik