Forma-1

Verstappent egyelőre képtelenség legyőzni Bahreinben

Lars Baron / AFP / POOL
Lars Baron / AFP / POOL

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről, írta az MTI.

Kapcsolódó
Egy kiadós káromkodással tért vissza a Forma-1
A Mercedes panaszkodott arra, hogy nehéz lesz a szezon eleje, egyelőre Max Verstappen gyorsabb is.

A 23 éves pilótának ez pályafutása negyedik pole pozíciója, miután a mezőnyből egyedüliként tudott 1:29 perc alatti köridőt teljesíteni a kvalifikáción.

Verstappen mellől a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton startolhat a Mercedesszel, míg a harmadik rajtkocka csapattársáé, a finn Valtteri Bottasé lett.

A francia Pierre Gasly jó időmérőt futott az Alpha Taurival, és ötödik lett, míg a két év szünet után visszatérő, 39 éves Fernando Alonso a kilencedik pozícióból kezdheti meg a versenyt az Alpine volánjánál.

A négyszeres világbajnok német Sebastian Vettelnek nem sikerült jól a bemutatkozása az Aston Martin színeiben, csak a 18. helyről rajtolhat vasárnap.

Az újoncok közül Cunoda Juki teljesített a legjobban, az Alpha Tauri japán versenyzője a 13. startpozíciót szerezte meg, míg Mick Schumacher (Haas) a 19., Nyikita Mazepin (Haas) pedig az utolsó, 20. pozíciót foglalhatja majd el a rajtrácson.

Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 17 órakor kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik