Forma-1

„Ez fájt” – csalódott, de korrekt maradt a Forma-1-es pilóta

Xavier Bonilla / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Xavier Bonilla / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton elkapta a koronavírust, így kihagyja a hétvégi Szahíri Nagydíjat. A Forma-1-ben szereplő Mercedes úgy döntött, hogy George Russellnek adja meg a bizonyítási lehetőséget, aki így a mezőny leggyengébb autójából (Williams) ül át a legjobba.

Kapcsolódó
Eldőlt, ki helyettesíti a Mercedesnél a koronavírusos Lewis Hamiltont
A hétszeres világbajnok nem tudja vállalni a hétvégi futamot.

Teljesen érthető döntés, ami viszont egyvalakinek nagyon fáj. Ő Stoffel Vandoorne, a Mercedes tartalékpilótája, aki nem is leplezte csalódottságát, ugyanakkor sportszerűen fogadta a hírt.

Természetesen nagyon csalódott vagyok, hogy nem kaptam meg a lehetőséget azok után, hogy egész évben utaztam a csapattal, hogy annyit készültem és olyan sokat fektettem a programba. Fájt.

Másik oldalról tisztelem a döntést, hogy George Russell ül az autóba. Ő az egyike a kiemelkedő versenyzőknek, megérdemli a lehetőséget” – írta közleményében Vandoorne, aki hozzátette, az ilyen helyzetek is megerősítik és a továbbiakban is mindent belead.

A 28 éves belga 2016-ban, épp Bahreinben debütált a Forma-1-ben, igaz, akkor csak egy futamon vezetett. Összesen 41 futamon indult, 26 pontot szerzett a McLaren versenyzőjeként. 2019 óta tartozik a Mercedeshez, tavaly szimulátoron segítette a csapatot, idén pedig tartaléknak jelölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik