Forma-1

Lewis Hamilton pályarekorddal nyerte a bahreini időmérőt

Tolga Bozoglu - Pool/Getty Images
Tolga Bozoglu - Pool/Getty Images

Pályarekordot döntött Lewis Hamilton Bahreinben, így ő indulhat majd a vasárnapi futamon az első rajtkockából.

Kapcsolódó
Ráijesztett a Mercedesre Max Verstappen az utolsó edzésen
Ezúttal nem Hamiltonék voltak a leggyorsabbak.

Az első szakaszban nem volt meglepetés, a két Haas és a két Alfa Romeo mellett Nicholas Latifi esett ki, Q2-ben viszont alaposan felforgatta az időmérőt, hogy Carlos Sainz alatt egyszerűen megállt az autója, a két hátsó kerék nem forgott tovább.

https://twitter.com/F1/status/1332696911401324545

Folytatás után így négy kiadó hely maradt még, a közepes keverékeken lassú tempót hozó két Ferrari-pilóta is kiesett, mellettük George Russel búcsúzott és az a Lance Stroll, aki Q1-ben még a második legjobb időt autózta.

Zárásként jöhetett a csata Hamilton és Max Verstappen között, a brit az első két szabadedzést nyerte meg, míg a holland a szombatit, csakhogy a Red Bull pilótája panaszkodott az abroncsokra, kevesellte a tapadást. Innentől aztán Valtteri Bottas is megelőzte, így Verstappennek a harmadik hely maradt Alexander Albon előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik