A nemzetközi sajtó elsősorban a címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton sikeréről és rekordbeállításáról írt a vasárnapi Forma-1-es Eifel Nagydíj másnapján.
Az MTI összeállítása szerint a brit sajtó természetesen ünnepel, a Daily Mail száraz ténymegállapítása mellett a Guardian azt írta:
Ez a győzelem több volt száraz statisztikánál, mert bár ugyanolyan irgalmatlan és klinikai pontosságú volt, mint minden korábbi siker, mégis egy nagyon emberi teljesítmény állt mögötte, melyet a világbajnok világossá is tett.
A spanyol Marca szerint Lewis Hamilton mostani sikere nem csak egy volt a sok közül.
„Ez az volt, ami ahhoz kellett, hogy utolérje az örökranglistán a hétszeres világbajnok Michael Schumachert. Persze csak idő kérdése volt, de a németországi helyszín még nagyobb jelentőséget tulajdonított ennek a teljesítménynek.”
„Hamilton megsemmisített egy újabb Forma-1-es mítoszt” – írta a La Vanguardia.
A 91-es szám szédítő, de jól szemlélteti mindkét férfi teljesítményét, két egymástól különböző időszakban. Hamilton két hét múlva, a Portugál Nagydíjon egyeduralkodóvá válhat a futamgyőzelmek szempontjából
– írta a francia Le Figaro.
A svájci Blick egy földrajzi összefüggést is látott a sikerben:
„Lewis Hamilton beállította Michael Schumacher rekordját! A brit címvédő a 261. versenyén „91. futamgyőzelmét aratta, ráadásul a Nürburgringen, nagyon közel Kerpenhez, ahol a legendás német versenyző felnőtt. A hatszoros világbajnok nem hagyott kétséget a sikere felől a feketére festett Ezüstnyíl volánja mögött.”
Kiemelt fotó: WOLFGANG RATTAY / POOL / AFP