Forma-1

Lewis Hamilton annyira megszokta a győzelmet, hogy rossz díjat vitt el

Mulatságos felvétel került elő a vasárnapi 70. Évforduló Nagydíjáról. A futam három dobogósa ugyanis minden verseny után kapt egy díjat, Lewis Hamilton pedig annyira megszokta, hogy övé az első hely, hogy az előtt célba érő Max Verstappen trófeáját kapta föl.

A holland aztán időben észbe kapott és gyorsan a Mercedes pilótája után sietett, aki természetesen belátta a tévedését és visszasétált a saját díjáért.

A Mercedest az első négy versenyen senki nem győzte le, raádásul ebből hármat Hamilton nyert, a jelek szerint a szokás pedig nagy úr lett a britnél. A világbajnoki ponttáblázatban Hamilton 30 ponttal vezet Verstappen és 34 ponttal Valtteri Bottas előtt.

Kiemelt kép: Clive Mason – Formula 1/Formula 1 via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik