Forma-1

Bejelentettek három újabb Forma-1-es futamot

Három újabb európai helyszínen rendeznek idén futamokat a Forma-1-es világbajnoki sorozatban A sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pénteki közleménye szerint

  • október 9. és 11. között a Nürburgringen az Eifel Nagydíjra,
  • október 23. és 25 között Portimaóban a Portugál Nagydíjra,
  • míg egy héttel később Imolában az Emilia-Romagna Nagydíjra kerül sor.
Úgy tűnik, szezon végén visszavonul Kimi Räikkönen
Jövőre is nagy keringő lehet a pilótapiacon miatta.

„Nagyon örülök, hogy ismét egy újabb fontos lépést tettünk a végső versenynaptár kialakítása felé. Üdvözöljük az új helyszíneket, és szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, akik lehetővé tették a bevonásukat” – nyilatkozta Chase Carey, a Libety első embere. Hozzátette, továbbra is az a terv, hogy december közepén az Arab-öbölben záruljon a vb-sorozat.

A közleményből kiderült, a Brazil, a Mexikói és a Kanadai Nagydíj mellett az Egyesült Államok Nagydíja is elmarad idén.

A Liberty Media június elején jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt a szezon első nyolc versenyét Európában rendezik, ezek közül az Osztrák, a Stájer és a Magyar Nagydíjon már túl is van a mezőny. Silverstone-ban két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny (jövő héten lesz az első futam), majd Spanyolország, Belgium és Olaszország következik a sorban szeptember elejéig. Ezt követi a Toszkán Nagydíj Mugellóban, majd a szocsi Orosz Nagydíj.

Az F1 szervezői azt szeretnék, ha a rövidebb időszak ellenére 15-18 versenyt le lehetne bonyolítani.

Kiemelt kép: Mark Thompson / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik