Forma-1

Forma-1: ha kell, még egy futamot rendezünk idén

Nem ilyen 35. évfordulóra készültünk, de sportdiplomáciai és sportszakmai siker, hogy ebben a helyzetben egyáltalán tudtunk versenyt rendezni

– fogalmazott Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az M1-nek a forma-1-es Magyar Nagydíjról, amit zárt kapuk mögött rendeztek és amelyet Lewis Hamilton nyert meg.

Hamilton nyolcadszor győzött a Magyar Nagydíjon, Verstappen helyrehozta a nagy hibáját
A világbajnok még a pluszpontot érő leggyorsabb kört is megfutotta egy kései kerékcserének köszönhetően.

Egy 75 oldalas dokumentum rendelkezett arról, milyen előírásokat kell betartani, rendelkezett többek között a távolságtartásról, a maszkhasználatról, illetve a szükséges vizsgálatokról: az elmúlt héten 5246 tesztet végzett el a Semmelweis Egyetem, illetve a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által erre megbízott cég.

A beszélgetésben elhangzott, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungaroringen Jean Todttal, az FIA elnökével és Chase Carey-vel, a Formula One Group vezérigazgatójával folytatott szombati helyszíni tárgyaláson felajánlotta:

amennyiben szükség lesz rá, akár még egy Forma-1-es versenyhétvége megrendezhető lesz idén Magyarországon.

„Örültünk a felajánlásnak” – mondta Gyulay Zsolt, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy mindenhol meg lehet rendezni a futamokat.

A versenyzők és a nézők sem szeretnék talán annyira, hogy ugyanazon a pályán folyjanak a versenyek. De attól függően, hogy hogyan alakul a nemzetközi helyzet, azért mi készek vagyunk erre a dologra.

Kiemelt kép: MTI/AP/Reuters pool/Leonhard Foeger

Ajánlott videó

Olvasói sztorik