Forma-1

Hamilton brutális fizetésért cserébe maradhat a Mercedesnél

Bár most mindenki azzal van elfoglalva, hogy a hétvégén Ausztriában végre elkezdődik a Forma-1 2020-as szezonja, azért a brit lapok nem engednek el egy témát:

mi lesz Lewis Hamiltonnal?

Az előttünk álló világbajnoki szezon toronymagas esélyesének az idény végén lejár a szerződése, és a világjárvány miatti leállás következtében a tárgyalások is megakadtak a Mercedesszel. A Daily Mail azt írja, az egyeztetések most fognak majd igazán beindulni, a brit versenyző pedig marad a csapatnál.

Évi 50 millió dolláros fizetésért.

A szezonkezdés előtt borítja terveit a Ferrari
Kiderült, hogy nem valami gyors az idei autójuk.

A bulvárlap egy Hamiltonhoz közel álló forrásra hivatkozva írta azt, hogy a pilóta szeretne magasabb fizetést kisajtolni Toto Wolffékból, bár már most is neki van a topfizetése (40 millió dollár) az egész mezőnyben. Megszólaltatták a korábbi F1-versenyző Martin Brundle-t, aki már a Sky Sports szakértője, és aki azt vallja, ha a hírek igaznak bizonyulnak és Wolff valóban elhagyja a Mercedest, akkor ő Hamilton helyében megvizsgálná, mit tud kínálni a Ferrari.

Többen is úgy vélik, hogy a jelenleg még a McLarennel versenyző Carlos Sainz csak 2021-re kötelezte el magát a Ferrarihoz, így a rá következő évre lenne hely Hamilton számára – írta a Daily Mail.

Bár Lewis Hamilton helyzete a legfontosabb, azt sem szabad elfelejteni, hogy Valtteri Bottas szerződése is lejár az év végén. Mozgalmas hetek elé néz emiatt – is – a Mercedes.

Kiemelt kép: DUDA BAIRROS / AGIF / AGIF VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik