Forma-1

Forma-1: eladhatják az egyik legsikeresebb csapatot

Nem kizárt, hogy részben vagy teljes egészében eladják a Forma-1-ben szereplő Williamst. A csapat tavaly 13 millió fontos veszteséget könyvelt el, majd most bejelentették azt is, hogy felbontották a szerződést a főtámogatóval, a Rokittel.

A BBC azt írja, pénzügyi elemzőket is bevontak a lehetőségek felmérésére, a lehetséges forgatókönyvek között szerepel az eladás is megfelelő ajánlat esetén.

Úgy néz ki, jövőre nem lesz Mercedes a Forma-1-ben
Német lapértesülések szerint a legutóbbi hat világbajnokság győztes csapata, a Mercedes AMG tulajdonosi szerkezete úgy változik, hogy jövőre a német gyár elveszti vezető szerepét, ezzel a nevét is az istállóban.

Frank Williams csapata 1977 óta szerepel a Forma-1-ben és az egyik legsikeresebb a sorozatban a hét egyéni és kilenc konstruktőri világbajnoki címével, valamint a 114 futamgyőzelmével. Olyan pilóták fordultak meg a Williamsben, mint Alan Jones, Keke Rosberg, Nelson Piquet, Nigel Mansell, Alain Prost, Damon Hill vagy Ayrton Senna. A nyolcvanas-kilencvenes években volt a csúcsidőszak, de 2014 és 2017 között is versenyképes autóval szerepeltek a Forma-1-ben, az elmúlt két szezonban jelentősen visszaesett, tavaly csak egy pontot szerzett.

Az alapító lánya, Claire Williams vezeti egy ideje a csapat mindennapi ügyeit. Azt mondta, reméli, hogy három-négy hónapon lezárul az ügy, és elárulta, erre a szezonra biztosítva van a szereplésük.

Kiemelt kép: URBANANDSPORT / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik