Forma-1

FIA: A Ferrarival létrejött egyezség hatékony és visszatartó erejű

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint nincs megfelelő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a Ferrari Forma-1-es istálló az előző világbajnoki idényben a szabályoknak nem megfelelő motorokat használt volna.

A Ferrari titkos paktuma miatt tört ki a botrány a Forma-1-ben
Hét csapat is összefogott, és felháborodott levelet írt. A téma: szabálytalan-e a Ferrari tavaly motorja?

A FIA a csütörtöki közleményében azt írta, azért egyezett meg zárt ajtók mögött a maranellói csapattal, mert el akarta kerülni a hosszas pereskedést, amelynek bizonytalan lett volna a kimenetele.

„A 2019-es idény során elvégzett átfogó és minden részletre kiterjedő vizsgálat nyomán erősödött annak a gyanúja, hogy a Scuderia Ferrari erőforrása nem minden tekintetben felelt meg a FIA előírásainak.

Ezt azonban a Scuderia Ferrari határozottan cáfolta, egyben hangsúlyozta, hogy a motor a szabályoknak megfelelően készült

– írta a nemzetközi szövetség.

Hozzátették, nem voltak teljesen elégedettek, de úgy döntöttek, hogy a további intézkedések nem feltétlenül vezetnének eredményre tekintettel az ügy összetettségére, valamint a megfogható és egyértelmű bizonyítékok hiányára.

A FIA hangsúlyozta, hogy a bizalmas megállapodás megkötését a sportág jogi és fegyelmi szabályzata lehetővé teszi, a Ferrarival létrejött egyezség pedig hatékony és visszatartó erejű.

Az ilyen jellegű megállapodás minden fegyelmi szabályzat nélkülözhetetlen részét képezi, és számos más szervezet, valamint sportszövetség is alkalmazza a vitás esetek tisztázására

– írta a FIA.

Szerdán hét F1-es csapat – kivéve azt a kettőt, amely a Ferraritól kapja az erőforrásokat – közös közleményben fejezte ki meglepetését és megdöbbenését a FIA és a Ferrari között létrejött, de nyilvánosságra nem hozott megegyezésről. Ezek az istállók jogi lépéseket is kilátásba helyeztek az ügyben.

Az ellenfelek tavaly azzal gyanúsították a Ferrarit, hogy az üzemanyagáramlás-mérője nem felel meg a szabályoknak. A maranellói istálló tagadta a vádakat, bár autói nagyon jó köridőket futottak a 2019-es idényt megelőző teszteken, az egyenesekben pedig egész évben minden riválisnál gyorsabbak voltak. A FIA az év későbbi szakaszában új előírásokat fogalmazott meg az üzemanyag-áramlást mérő szenzorokról, ezután rosszabb lett a Ferrari teljesítménye, és az olaszok autói az idei teszteken is lassabbak, mint a Mercedesek.

A Ferrari tavaly a Mercedes mögött második lett a konstruktőrök világbajnoki pontversenyében három futamgyőzelemmel.

Az idei szezon jövő vasárnap, Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

Kiemelt fotó: Joan Valls / NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik