Forma-1

Csodás karácsonyi ajándékot kaptak a Ferrari-drukkerek karácsonyra

Charles Leclerc első évében egyből belopta magát a Ferrari-drukkerek szívébe, két futamot nyert, köztük az olasz istálló hazai versenyét, a monzait, összesen pedig tízszer állt a dobogón, és úgy végzett a pontverseny negyedik helyén, hogy 24 pontot vert csapattársára, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelre.

Az időmérő edzéseket tekintve viszont az egész mezőnyt verte, mert összesen hétszer indulhatott az első rajtkockából. A Ferrari vezetősége nem is teketóriázott a pazar bemutatkozás után, és új szerződést rakott a monacói pilóta elé, aki ennek értelmében 2024-ig marad a csapatnál.

Egy álom volt számomra az előző év, amit a legrangosabb csapat versenyzőjeként tölthettem el. A tartalmas és izgalmas 2019 idény alig várom, hogy még jobban elmélyüljön a kapcsolatom a csapattal

–  nyilatkozta Leclerc.

Az egyik ülés tehát évekre elkelt a Ferrarinál, a következő idény kérdése az lesz, mi lesz Vettellel, akinek ugyanúgy lejár jövő év végén a szerződése, mint a Mercedesnél Lewis Hamiltonnak, aki idén többször is találkozott a Ferrari elnökével. Nem fogunk unatkozni 2020-ban sem, az biztos!

Hamilton már puhatolózott a Ferrarinál
A britnek és Vettelnek is jövőre jár le a szerződése.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik