Forma-1

Fernando Alonso újra a Forma-1 felé kacsingat

Fernando Alonso 2018-ban úgy vonult vissza a Forma-1-ből, hogy úgy tűnt, mindent lezárt magában, még a modern szabályokat is nyíltan bírálta.

Ezért hagyja ott Fernando Alonso a Forma-1-et
Két fő indokot jelölt ki, az egyikkel sok rajongó egyetért.

Úgy fest azonban, hogy vagy a sorozat döntéshozói figyeltek rá, vagy a kihagyástól eszmélt rá, hogy talán mégis ott lenne a helye a száguldó cirkuszban.

Az Indy az egyetlen, ami hiányzik. Ha a Le Mans, WEC és Daytona után ezt is megnyerném, nem kívánhatnék már többet. Először a Dakarra megyek rá, után jöhet az Indy és utána meglátjuk, mennyire hiányzik az F1. Idén jól esett kiszakadni a Forma-1 buborékából, de a barátaim mindig azt mondják, azt csináljam, ami boldoggá tesz. Engem a versenyzés tesz boldoggá. Az F1-es visszatérés nincs kizárva, a 2021-es szabályváltozások érdekesek. Ha úgy alakul, hogy visszavágyódom, nyitott lennék a visszatérésre. Még minden nyílt a 2021-es ülésekkel kapcsolatban, úgyhogy nem kell kapkodnom

– idézi a BBC a kétszeres világbajnok spanyol pilótát.

A változások nem csak a McLarennel júliusig szorosan együttműködő Alonsót tartják lázban, általános vélekedés, hogy a 2020-as év amolyan töltelék év lesz csupán, nagy jövés-menés várható. Más kérdés, hogy az addigra 39 éves spanyol versenyzőnek lesz-e még akkor kérője.

Kiemelt kép: Beatriz Velasco/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik