Forma-1

Érdekes magyarázkodásba kezdett a Ferrari

Mivel a lényegi dolgok már eldőltek a Forma-1-ben azzal, hogy Lewis Hamilton megnyerte a világbajnoki címet, a Mercedes pedig a konstruktőri versenyt, így viszonylag csendben készül a mezőny a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjra. A Ferrari talán az egyetlen kivétel, az olasz csapat vezetője, Mattia Binotto még mindig amiatt magyarázkodik, hogy két versenyzőjük egymást ütötte ki a brazíliai versenyen.

Megbeszéltük közösen hárman, és külön-külön is, hogy ami történt, az elfogadhatatlan. Azt is tudjuk, hogyan léphetünk tovább

mondta a motorsport.com-nak Binotto.

Verstappen nyerte a Brazil Nagydíjat, egymást nyírták ki a Ferrarik
Volt itt minden, boksztaktika, safety car, óriási Ferrari-dráma és a végén a Hamiltont lenyomó Toro Rosso.

Ezután hosszasan fejtegetni kezdte, hogy bár kívülről úgy tűnhet, hogy Sebastian Vettel és Charles Leclerc nem kedvelik egymást, ez egyáltalán nem igaz, jól elvannak minden közös eseményen. Szerinte látszik, hogy mindketten igazi csapatjátékosok, és ez az, ami miatt pozitív év volt ez a Ferrarinál.

A csapatszellem nagyon fontos, az jelzi, hogy tényleg mindent beleadunk. És ebben fejlődtünk egész évben, aminek majd meglesz a hatása jövőre.

Mindez egy kissé furcsán hat azt követően, hogy Monzában, Szingapúrban, Szocsiban és Interlagosban is voltak nézeteltérések a versenyzők között.

Kiemelt kép: Charles Coates/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik