Forma-1

A Ferrari-főnök talált pozitívumot a Vettel-Leclerc balhéban

Korábban a témában:

Pont nélkül zárta az idény utolsó előtti Forma-1-es futamát, a Brazil Nagydíjat a Ferrari, miután Sebastian Vettel és Charles Leclerc ütközött egymással és mindketten kiestek.

Így gáncsolta el magát a Ferrari a Vettel-Leclerc viaskodással
És ezzel megszakadt egy nagy sorozata az olasz istállónak.

A két pilótának ez az első közös idénye, és jelenleg Leclerc áll jobban, aki 19 ponttal előzi meg négyszeres világbajok csapattársát (249-230). Mattia Binotto csapatfőnök az idény előtt azt mondta, a bőség zavarának számít, hogy két ilyen jó versenyzője van, akik egymást sarkallják jobb teljesítményre.

Láthattuk, hogy mindketten fejlődtek az idény folyamán, Seb például a második felében egészen gyors volt. Azt mondhatom, szerencse, hogy az incidens az idény végén történt, mert így van lehetőségük tisztázni a dolgot, ami feltétlenül szükséges a jövő év miatt

– magyarázta Binotto.

A csapatfőnök azt is kiemelte, mindegy, hogy egy pilótáról vagy mérnökről van szó, fel kell ismerni a hibákat, mert az csak jobbá teszi az embert.

Éppen ezért kell közösen leülnünk Maranellóban, és megértenünk, mi is történt pontosan. Nem az a lényeg, hogy kihozzuk, ki volt a hibás, hanem, hogy tanuljunk ebből az esetből

– mondta Binotto.

A világbajnokság idei szezonja az Abu-Dzabi Nagydíjjal zárul az Egyesült Arab Emírségekben, az már korábban eldőlt, hogy a Ferrari a Mercedes mögött a második lesz a konstruktőrök versenyében.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.