Forma-1

Hamilton tudta, hogy hibázott, nem akarta kimosdatni magát

Lewis Hamilton ugyan a harmadik helyen ért célba az őrült Brazil Nagydíjon, de sejteni lehetett, hogy a világbajnoki címet már bebiztosító brit nem tarthatja meg ezt az eredményt, ugyanis volt egy koccanása Alexander Albonnal az utolsó kanyarokban, ami után a Red Bull újonca megpördült.

Ferrari-blama: A szabad versenyzés nem azt jelenti, hogy legyél ostoba
Akár jól is sikerülhetett volna a Ferrarinak a Brazil Nagydíj, de tragédia lett belőle.

A versenybírák úgy döntöttek, hogy nem büntetik meg egyből Hamiltont, hanem meghallgatják mindkét versenyzőt, a világbajnok azonban nem állt neki magyarázni a bizonyítványt.

A Mercedestől korábban odament valaki és elmondta: a pilóta elismerte, hogy hibázott, elfogadja a büntetését is.

Öt másodperces büntetést kapott, a harmadik helyről így visszaesett a hetedikre. Ez azt is jelentette, hogy Carlos Sainz karrierje első F1-es dobogójának örülhetett – még, ha nem is a dobogón.

Óriási bocsánatkéréssel tartozom Albonnak. Próbálkoztam, volt is egy kis hely, de egyértelműen én hibáztam. Elég sokat kockáztattam a futamon, ahogy láthatták

mondta a hatszoros világbajnok.

Ez persze Albont nem vigasztalhatja annyira, élete első dobogós helyezése lett volna az újoncnak – sőt, végül csak 14.-ként ért célba. A győzelmet Max Verstappen szerezte meg, Pierre Gasly lett a második.

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik