Forma-1

Lewis Hamilton besokallt, elege van mindenből

Korábban a témában:

A Forma-1 ötszörös világbajnokánál a jelek szerint betelt a pohár. A brit Forma-1-es versenyző az Instagram-oldalán, sztorik között üzent a rajongóinak, és nem volt éppen jókedvű, amikor a sorokat bepötyögte:

Hogy őszinte legyek, szívesen feladnék mindent. Leállnék teljesen. Minek törjem magam, ha a világban ekkora a felfordulás és nem úgy tűnik, hogy az embereket ez érdekelné. Egy pillanatot távol töltök mindentől, hogy rendezzem a gondolataimat. Köszönöm azoknak, akiket még érdekel, mi folyik a világban

írta Insta-sztorijában.

Hogy pontosan mire gondolt Hamilton, az egyelőre nem derült ki, de az elmúlt időszakban többször is aggodalmát fejezte ki bolygónk jövője és a környezeti hatások miatt. A pilóta, aki két éve maga is vegán étrendre állt át, egy vegán étteremláncot is ki akar építeni.

Lewis Hamilton négy futammal az idei szezon vége előtt 64 ponttal vezet csapattársa, Valtteri Bottas előtt, a finn az egyedüli a mezőnyben, akinek van esélye utolérni őt. A Mercedes viszont már Japánban megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet 2019-ben.

Kiemelt kép: Charles Coates/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.