Forma-1

Niki Lauda neve a jövőben ott lesz minden F-1-es futamon

Mindörökre a Mercedeseken marad a hétfőn elhunyt háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Lauda aláírása.

Sikeresebbek voltak Niki Laudánál, de bátrabbak biztos nem
A nürburgringi balesete után az utolsó kenetet is feladták neki, hat héttel később már ismét a Ferrariban ült. Külseje és személyisége miatt a sok filmsztárszerű pilóta között igazi különcnek számított.

Toto Wolff csapatfőnök pénteken a Monacói Nagydíj helyszínén jelentette be, hogy az “ezüstnyilak” állandó dísze lesz a legendás osztrák pilóta szignója. Emellett Monte-Carlóban a “Danke Niki” felirat is látható lesz a kocsikon.

Nehéz alig pár nappal a halála után bármit is mondani. Úgy érzem magam, mint egy zombi. Elvesztettük egy mentorunkat, tanácsadót, külügyminisztert és minden előtt egy barátot

– jelentette ki Toto Wolff. A Mercedesnél Lauda 2012-ben felügyelő bizottsági majd résztulajdonos elnök lett, és jelentős szerepe volt Lewis Hamilton leigazolásában.

A 70 évesen elhunyt Laudáról megemlékezett korábbi istállója, a Ferrari is, amely elhelyezte a nevét Sebastian Vettel és Charles Leclerc autóján.

Az F1 egyik legnagyobb alakja pályafutása alatt 171 futamon indult, 25-ször győzött, közte 1975-ben és 1976-ban Monacóban.

Csütörtökön, az idei nagydíj első szabadedzésén, Lewis Hamilton repesztett a leggyorsabban.

Monacói Nagydíj, első szabadedzés, eredmények:

1. Lewis Hamilton ((brit, Mercedes)   1:12.106 perc
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:12.165
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes)   1:12.178
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:12.467
5. Sebastian Vettel (német, Ferrari)  1:12.823
6. Pierre Gasly (francia, Red Bull)   1:13.170

A további program:
——————
2. szabadedzés 15.00
szombat:
3. szabadedzés 12.00
időmérő edzés 15.00
vasárnap:
futam 15.10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik