Forma-1

Hatvan év után visszatérhet Afrikába a Forma-1

Afrikai futamról tárgyalnak Marokkóban és a Dél-Afrikai Köztársaságban a Forma-1 tulajdonosai. Sean Bratches, az autós gyorsasági világbajnokság marketingigazgatója csütörtökön azt mondta, Marrákesben, illetve a dél-afrikai Kyalami versenypálya üzemeltetőivel egyeztetnek arról, hogy vendégül lássák a mezőnyt.

Ez egy olyan piac, amelybe szeretnénk belépni. Nagyon előremutató beszélgetéseket folytattunk a dél-afrikaiakkal, de Marokkó is érdeklődőnek bizonyult. Nagyon fontos számunkra ez a projekt

– fogalmazott a sportvezető egy sajtóreggelin, ahol kiemelte azt is, hogy Afrika kivételével minden lakott kontinensen van már F1-es futam.

Mindkét említett ország volt már korábban vb-helyszín: Casablanca 1958-ban adott otthont futamnak, a dél-afrikaiak pedig az 1960-as évek első felében East Londonban, majd 1967 és 1993 között húsz alkalommal Kyalamiban fogadták a világ legjobb pilótáit.

Három évig nagyon jó dolguk lesz a Verstappen-drukkereknek
Harmincöt év után visszatér a Forma-1-es világbajnokság Hollandiába, ahol a legendás zandvoorti pályán 2020-tól 2022-ig versenyez majd a száguldó

A Forma-1 vezetősége kedden jelentette be, hogy a mezőny 35 év után jövőre visszatér Hollandiába, és lesz verseny jövőre Vietnamban is. A mostani idény végén a mexikói, a német, a spanyol és a brit helyszínnek jár le a szerződése. Ennek kapcsán Bratches kijelentette: 21 futamot szeretnének a 2020-as vb-idényben is.

Afrikából Marokkó és a Dél-Afrikai Köztársaság mellett korábban Ruanda és Nigéria is jelezte, szívesen rendezne Forma-1-es futamot.

Kiemelt képen Sean Bratches. Fotó: Charles Coates/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik