Forma-1

Magyarázkodik a Ferrari az újabb csapatutasítás miatt

A Mercedes kettős győzelmével ért véget a Forma-1 1000. versenye, a Kínai Nagydíj: Lewis Hamilton lerajtolta a pole-ból induló Valtteri Bottast, majd megnyerte a futamot.

Lewis Hamilton nyerte az ezredik Forma-1-es nagydíjat
Lement úgy 56 kör a történelmi versenyen, hogy semmi nem történt.

A legtöbb témát ugyanakkor ezúttal is a Ferrari szolgáltatta, amely még a verseny elején arra kérte a harmadik helyen haladó Charles Leclerc-t, hogy engedje el Sebastian Vettelt, arra hivatkozva, hogy a német gyorsabb. Vettel azonban nem tudott élni a lehetőséggel, míg Leclerc megnyújtott kint maradását kihasználta Max Verstappen, aki végül a negyedik lett, a monacói pedig az ötödik.

Nem kivételeztem egyik versenyzővel sem, egyszerűen csak megpróbáltunk minden tőlünk telhetőt a verseny korai szakaszában. Ha Charles dühös emiatt, teljes joggal az

– magyarázkodott a csapatfőnök Mattia Binotto a Sky Sportsnak.

Leclerc közvetlenül a futam után azt mondta, előbb még meg kell nézni az adatokat, mert nem akar butaságot mondani. Később aztán volt egy csapatmegbeszélés, amely után olyan nyilatkozatot adott, amely alapján beletörődött a történetbe, és azt magyarázta, hogy abban a pillanatban a csapattárs gyorsabbnak tűnt, ezért született az a döntés, ami.

Igen. Mármint… Igen.

– felelte arra a kérdésre, hogy akkor elfogadta-e a csapat indoklását.

Vettel azt mondta, ő is úgy érezte, jobb a tempója, de aztán elveszítette a ritmusát, egy elfékezést pedig az abroncsok is megsínylették az autóján.

A Forma-1-es világbajnoki sorozat két hét múlva, Azerbajdzsánban folytatódik.

A Kínai Nagydíj végeredménye

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:32:06.350 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 6.552 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 13.744 mp h.
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 27.627 mp h.
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 31.276 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1:29.307 perc h.
7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1 kör h.
8. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.
9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1 kör h.
10. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 1kör h.

leggyorsabb kör: Gasly, 1:34.742 perc

Nyitókép: Charles Coates/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik