Forma-1

Megvan a szezon első rajtbüntetése a Forma-1-ben

Romain Grosjean három rajthelyes büntetést kapott, amiért a Bahreini Nagydíj időmérőjén feltartotta a McLaren újoncát, Lando Norrist. Az indoklás szerint túl lassan haladt a Q3-ban, ezzel akadályozta riválisát – mindketten bejutottak egyébként az első tízbe a kvalifikáción.

Grosjean, aki így a nyolcadik rajtkockából a tizenegyedikbe esett vissza, már nyolc büntetőpontnál jár, négy pontra van attól, hogy eltiltsák egy futamról.

A Ferrari 21 éves versenyzője odapirított, övé a bahreini pole
Charles Leclerc nem csak a szabadedzéseken, az időmérőn is remekelt a Forma-1 Bahreini Nagydíján, körrekorddal lett övé az első rajtkocka.

Norris, aki a tizedik lett az időmérőn, így egy helyet még előre is lépett, a kilencedik helyről várja a vasárnapi rajtot. A Bahreini Nagydíj 17.10-kor kezdődik majd.

A pole a Ferrari 21 éves versenyzőjéé, Charles Leclercé.

A rajtrács

1. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

3. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

4. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

5. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

6. sor:

Romain Grosjean (francia, Haas)

Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)

7. sor:

Pierre Gasly (francia, Red Bull)

Sergio Perez (mexikói, Racing Point)

8. sor:

Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

9. sor:

Nico Hülkenberg (német, Renault)

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

10. sor:

George Russell (brit, Williams)

Robert Kubica (lengyel, Williams)

Nyitókép: Lars Baron/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik