Forma-1

Már áprilisban Forma-1-es autóban láthatjuk Mick Schumachert

Áprilisban Forma-1-es autót tesztelhet Mick Schumacher, a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia, írja az MTI. A 19 éves versenyző bekerült a Ferrari partneristállója, az Alfa Romeo utánpótlás-keretbe, amely a bahreini F1-es futam után tesztel április 10-én és 11-én.

Teljesítette az újoncok számára kiírt feltételeket, de még nem hoztuk meg a végső döntést

– jelentette be Frederic Vasseur, a Sauberből lett Alfa Romeo Racing csapatfőnöke.

Mick Schumacher tavaly megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot, és idén is az olasz Prema istállónál marad, de egy kategóriával feljebb lép: a Forma-1 előszobájának tartott Forma-2-ben folytatja pályafutását. Az Eb-győzelemmel egyben megszerezte a szükséges 40 pontot az úgynevezett szuperlicenchez, amellyel akár már a Forma-1-ben is versenyezhetne.

Édesapjáról, a Benettonnal kétszer, a Ferrarival pedig ötször világbajnok, 49 éves Michael Schumacherről nem sokat tudni azóta, hogy 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben. Súlyos fejsérülése miatt sokáig mesterséges kómában tartották, majd 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.

Fotó: Christian Kaspar-Bartke/Bongarts/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik