Forma-1

Eldőlt Lewis Hamilton hol folytatja

24.hu
24.hu

2018. 07. 19. 13:27

Korábban a témában:

A Forma-1-es Mercedes csapat 2020-ig meghosszabbította négyszeres világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerződését.

A 33 éves brit pilóta eddigi megállapodása a mostani idény végén járt volna le. A megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de brit médiaértesülések szerint a versenyző éves fizetése elérheti a 40 millió fontot (14,5 milliárd forint).

Hamilton 2013 óta tagja a Mercedes csapatnak, amelynek színeiben eddig 108 futamon 44 alkalommal győzött, további 31-szer állhatott dobogóra, és háromszor (2014, 2015, 2017) lett világbajnok.

Az idei szezonban tíz futam után – a német Sebastian Vettel (Ferrari) mögött nyolc ponttal lemaradva – a második helyen áll.

Ez a szerződéshosszabbítás alapvetően egy formális dolog volt. Toto Wolff csapatvezetővel már télen tárgyalóasztalhoz ültünk, de azért jó érzés, hogy most aláírás került a papírokra, és megtörtént a bejelentés

– nyilatkozta Hamilton. Hozzátette, már húsz éve tagja a Mercedes-családnak, de még soha nem volt boldogabb a csapatban, mint most, és nagyon várja, hogy kiderüljön, mit tudnak elérni együtt a következő két és fél szezonban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.