Forma-1

Sebastian Vettel nyerte a Brit Nagydíjat, Hamilton a sóderágyból jött fel másodiknak

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, megelőzve a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő Lewis Hamiltont, a Mercedes hazai közönség előtt szereplő versenyzőjét. A 31 éves Vettelnek ez volt az idei negyedik, és pályafutása 51. futamgyőzelme, és ezzel nyolc pontosra növelte az előnyét a vb-pontversenyben Hamiltonnal szemben.

A rajtot a második kockából startoló Vettel kapta el a legjobban, és azonnal lehagyta a pole pozícióból induló Hamiltont, akit csapattársa, Valtteri Bottas is megelőzött, Räikkönen pedig a harmadik kanyarban próbált bevágni a brit címvédő mellé, de autójának bal első kerekével eltalálta Hamilton Mercedesének jobb hátsó abroncsát. Hamilton megpördült és a mezőny végére esett vissza, Räikkönen pedig két pozíciót veszítve, ötödikként tudta folytatni a futamot.

Az ütközés:

A 10. körben Hamilton már hetedik volt, Räikkönen pedig 10 másodperces időbüntetést kapott a versenybíróságtól, amely őt ítélte felelősnek a rajt utáni ütközésért.

A 32. körben Marcus Ericsson (Sauber) hatalmas balesetet szenvedett az első kanyarban. A svéd pilóta nem sérült meg, ám a versenyautó mentésének az idejére a biztonsági autó behajtott a pályára. Az élmezőnyből a vezető Vettel, valamint Max Verstappen és Räikkönen is a boxba hajtott kerékcserére, Bottas és Hamilton viszont nem állt ki friss abroncsokért.

Mielőtt a safety car a 37. körben elengedte volna a mezőnyt, Bottas vezetett, Vettel második, Hamilton harmadik volt, mögötte Verstappen és Räikkönen érkezett a negyedik és az ötödik helyen. A biztonsági autó egy kört sem pihenhetett, miután Romain Grosjean (Haas) és Carlos Sainz (Renault) összeütközött, és mindkét autó a gumifalba csapódott.

A safety car aztán a 41. körben állt ki a mezőny elől, és a hajrára az első négy helyezett között nagy csata alakult ki: elől Bottas és Vettel küzdött a győzelemért, a dobogó alsó fokáért pedig Hamilton és Räikkönen harcolt egymással.

Vettel öt körrel a leintés előtt meg tudta előzni Bottast, akit aztán szinte azonnal lehagyott Hamilton, majd Räikkönen is, de más jelentős változás a verseny végéig már nem történt.

A dobogó alsó fokára Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen állhatott fel. A vb két hét múlva, a Német Nagydíjjal folytatódik.

A vb-pontversenyek állása 10 futam után (még 11 van hátra):

1. Vettel 171 pont
2. Hamilton 163
3. Räikkönen 116
4. Ricciardo 106
5. Bottas 104
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 93
7. Hülkenberg 42
8. Alonso 40
9. Magnussen 39
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 28
11. Ocon 25
12. Sergio Perez (mexikói, Force India) 23
13. Gasly 19
14. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 13
15. Romain Grosjean (francia, Haas) 12
16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8
17. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4
18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 3
19. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik