Forma-1

Hihetetlen, de a nőkön megy a vita a Forma-1-ben

Korábban a témában:

Az f1vilag.hu arról számolt be, hogy nem csitul a vita a Forma-1-ben. De nem valamilyen újabb szabálymódosításon, technikai megoldáson akadtak fenn a felek, hanem látszólag külsőségnek tűnő valamin, amiről egyre inkább az derül ki, az F1 egyik, ha nem a legfontosabb kelléke.

Ross Brawn legutóbbi nyilatkozata arról árulkodott, hogy a nemrég elárulta, a sportág új tulajdonosa, a Liberty Media mérlegeli annak lehetőségét, hogy száműzik a rajtrácsról az úgynevezett grid girlöket, azaz a rajtrácslányokat.

Lett is ebből haddelhadd. Azóta egyre másra szólalnak fel a versenyzők és immár a csapatfőnökök is a lányok védelmében.

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke rögtön helyretette Brawnt mondván, a grid girlök évek óta szerves részét képezik a Forma-1-nek és szerinte az F1 ügyvezetőjének sokkal fontosabb dolgokkal kellene foglalkoznia.

Ugyanezen a véleményen van Dr. Helmut Marko is. A Red Bull motorsport-tanácsadója úgy véli, bőven vannak más dolgok, melyek miatt aggódniuk kell, amúgy ha Amerikában cheerleaderek tűnnek fel a meccsek előtt, közben és után is, miért ne lehetne így a Forma-1-ben?

Szó, mi szó, mi sem értjük, miért kellene megfosztani a versenyzőket a vizuális gyönyörtől. (nyitókép: AFP PHOTO / Mark RALSTON)

Rajtrácslányok Monzából (AFP PHOTO / ANDREJ ISAKOVIC)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.