Forma-1

Kubica futamonként 1 millió eurót fizetne, csak hogy vezethessen

Mint ismert, egy hely még kiadó a Forma-1-ben szereplő Williamst istállónál, ám a csapat úgy döntött, már csak jövőre hozza meg a döntését, úgyhogy 2018-ban jelentik be, ki lesz Lance Stroll csapattársa. Az egyik jelölt a helyre az a Robert Kubica, aki már 76 F1-es versenyt lenyomott, de 2011-es ralibalesete óta nem vezetett a sorozatban.

Jól sikerült számára a titkos tesztelés is, ám az utóbbi napokban olyan hírek érkeztek, miszerint egyre távolodik a visszatérés lehetősége. Most az egyik finn tévécsatorna, az MTV bedobta, hogy némi anyagi ösztönzést is bevetnének Kubicáék, hogy a lengyel ismét versenyezhessen:

hét futamra összesen hétmillió eurót fizetnének a Williamsnek.

Ezen a hét versenyen kellene bebizonyítania a 33 éves Kubicának, hogy ő a megfelelő ember. Ha nem sikerül, akkor jöhetne képbe a másik jelölt az orosz Szergej Szirotkin, aki mögött tőkeerős orosz cégek állnak, úgyhogy vélhetően ők is leígérik még a csillagokat is az égről a Williamsnek.

A finnek szerint a Williams komolyan elgondolkodott Kubica és menedzsere, a 2016-os világbajnok Nico Rosberg ajánlatán. Ezért is napolták el a döntést.

Fotó: Europress/AFP/Patrik Stollarz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik