Forma-1

Úgy tűnik, lőttek Kubica Forma-1-es álmainak

Dajka Balázs
Dajka Balázs

újságíró. 2017. 12. 12. 08:14

Korábban a témában:

Nemcsak a lengyel szurkolók szorítottak Robert Kubicának, hanem sokan mások is, akik szerettek volna tanúi lenni egy újabb nagy visszatérésnek a sport világában. A lengyel pilóta 2010-ben szerepelt utoljára a Forma-1-ben, aztán egy évvel később súlyos balesetet szenvedett egy raliversenyen, amelyben a jobb keze súlyosan roncsolódott. Felépülése után ismét versenyezni kezdett, 2013-2016 között a rali-vb-n indult, időközben pedig Formula-E, illetve GP3-as autókat tesztelt.

Idén pedig lehetőséget kapott a Williams istállónál, amely a visszavonuló Felipe Massa helyére keresett valakit, és egy darabig Kubica tűnt a befutónak.

Mostanra azonban változott a helyzet, és az Autosport.com nevű oldal azt írja, az orosz Szergej Szirotkin a favorit.

A Williamsnél az elmúlt időszakban az Abu-Dzabiban lebonyolított tesztek eredményeit elemezték ki, és az adatok alapján Szirotkin teljesítménye tűnt meggyőzőbbnek.

A 22 éves orosz versenyzővel még nem állapodott meg a Williams, de úgy tűnik, Kubica már nem számít esélyesnek, mert azt írják, ha végül nem Szirotkin kapja meg az ülést, akkor honfitársa, a korábban a Red Bullnál és a Toro Rossónál szereplő Danyiil Kvjat a második számú jelölt. A hivatalos bejelentésre még várni kell, úgyhogy a brit istálló esetében egyelőre csak annyi biztos, hogy az egyik pilóta az idei vb-pontverseny 12. helyén záró Lance Stroll lesz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.