Forma-1 sport

Megszavazták a Forma-1-es szezon legszebb előzését

A Forma-1 a szezon után arra kérte a szurkolókat, hogy szavazzák meg, melyik előzés volt szerintük a legszebb 2017-ben. Tíz jelölt volt, a drukkerek végül Daniel Ricciardót hozták ki győztesnek, aki az Azeri Nagydíjon, azaz utcai pályán három riválisát hagyta le egy kanyarban.

A dobogóra Sebastian Vettel kétszer is felfért: a másodiknak azt választották, amikor pont Ricciardót előzte meg, míg a harmadik helyre egy Valtteri Bottas ellen megnyert csatája került. A videók megnézéséhez tovább kell kattintani az F1 hivatalos Youtube-csatornájára.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.