Forma-1

Vettel oda akart szúrni Hamiltonnak, de házhoz ment a pofonért

Már csak egyetlen futam van hátra az idei Forma-1-es szezonból, a fontos kérdések már eldőltek, Lewis Hamilton és a Mercedes istálló begyűjtötte a világbajnoki címet. Az Abu-dzabi Nagydíj előtti sajtótájékoztató ennek megfelelően meglehetősen fesztelen hangulatban telt, a korábban a pályán ádáz csatát vívó Hamilton és Sebastian Vettel is kedélyesen viccelődött egymással.

Szóba került a két pilóta bakui afférja, amikor Vettel úgy érezte, a brit direkt fékezett be előtte, és dühében ráhúzta a kormányt a Mercedesre, mostanra viszont az idő megszépítette a dolgokat, és már tudtak viccelődni az eseten. Aztán arról faggatták őket, melyik volt a kedvenc előzésük ebben az idényben, Vettel pedig odaszúrt egyet Hamiltonnak, hogy “neked aztán nem kellett sokat előznöd”, utalva arra, hogy a Mercedes a mezőny nagy részéhez képest komoly előnyben volt.

De téged azért megelőztelek párszor”

– vágott vissza Hamilton, a nagy duóval együtt szereplő Daniel Ricciardo pedig a tőle megszokott módon hatalmas vigyorral követte a finom kis csörtét.

Volt azért Vettelnek is egy mókás jelenete, amikor elkezdte sorolni, milyen díjakat kellene bezsebelnie. “Nézzük csak, az év előzése, az év embere, a Fair Play-díj? Nem, azt talán nem” – utalt vissza ismét a bakui sztorira, jelezve, hogy nem áll rosszul öniróniával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik