Forma-1

Verstappen: Mindig van egy idióta, aki ellenem dönt

Finoman szólva sem volt elragadtatva a versenybírók döntésétől Max Verstappen, aki az Amerikai Nagydíjon az utolsó körben meg tudta előzni Kimi Räikkönent, ezzel pedig a harmadik helyen ért célba. A versenybírók a felvételek alapján úgy ítélték meg, hogy a holland pilóta azért tudott bevágni a Ferrari elé, mert levágott egy kanyart.

A futam után Verstappen kedélyesen elcsevegett a második helyezett Sebastian Vetellel és az első helyen végző Lewis Hamiltonnal a dobogósok pihenőszobájában, amikor egyszercsak betoppant Räikkönen, de nem mondott semmit, csak sokat sejtetően mosolygott. Ezután következett csak a rém kínos jelenet, amint az FIA munkatársa közli a Red Bull pilótájával, hogy 5 másodperces büntetést kapott.


A döntést követően nem fogta vissza magát a holland pilóta.

Persze nagy kár, hogy lemaradtam a dobogóról, főleg azok után, hogy egyszer már felvittek a pihenőbe, és aztán onnan ismét elvittek. Az igazság az, hogy mindig van egy idióta versenybíró, aki ellenem dönt

– mondta a holland, akinek a frusztráltságához az is bizonyára sokat adott pluszban, hogy 15 rajthelyes büntetéssel, a 18. helyről indult a futamon, s ezek után ért be harmadikként.

Egész nap történtek hasonló pályaelhagyások, mégsem kapott büntetést senki, de még csak nem is vizsgálták a hasonló eseteket. Ezek után Maxnek büntetést adni… Rendkívül szigorú döntésnek tartom. Ez egy teljesen rossz ítélet a stewardoktól. Megnézzük még az esetet, de szerintem szabályos, fair, de kemény, kerék a kerék elleni versenyzést láthattunk

– értékelte az esetet a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik