Élő Forma-1

Hamilton győzelmével a Mercedes már világbajnok

Fordulatos versenyben nyerte meg az Amerikai Nagydíjat Lewis Hamilton, amellyel a konstruktőrök világbajnoka lett a Mercedes.

Az amerikaiak kitettek magukért a körítés terén, a profi ökölvívó mérkőzések leghíresebb konferansziéja, Michael Buffer egyesével bemutatta a verseny pilótáit még a futam előtt. Később Usain Bolt lengette a zöld zászlót és a futamvégi interjúkat is a sprinter készítette a dobogósokkal.

A rajtnál Sebastian Vettel ügyesen bevágott a brit pilóta elé, azonban Hamilton a 10. körben visszavette a vezetést, amelyet innentől nem is engedett már ki a kezéből. A további pozíciókért azonban öldöklő küzdelem volt, Kimi Räikkönen nagy kedvvel támadta az egész verseny során Valtteri Bottast, ám csak a futam utolsó néhny körében tudta lehagyni.

Talán a legnagyobb bravúr Max Verstappen teljesítménye, aki a 18. helyről indulva csak bírói döntés miatt csúszott le a dobogóról. A legutolsó körben ugyanis mindent egy lapra tett föl a holland és úgy előzte meg Räikkönent, hogy levágta a kanyart, így elvették tőle a harmadik helyet.

A másik Red Bullos versenyző is pórul járt, Daniel Ricciardo sok borsot tört az ellenfelek orra alá, ám motor bemondta az unalmast és ki kellett állnia. Ugyanígy járt a nyolcadik helyet stabilan hozó Fernando Alonso, aki bosszankodva adta föl a versenyt egyik pillanatról a másikra.

Carlos Sainz viszont parádésan ment, a hatodik helyre is esélye volt, ám Esteban Ocon nagyon észnél volt és Sergio Perezzel ellentétben a francia nem engedte maga elé Sainzot.

Wehrlein is feladta

Kevin Magnussen jobb első kereke meglökte Pascal Wehrlein autójának bal oldalát, ez okozta azt a műszaki hibát, ami miatt fel kellett adnia a Sauber német pilótának.

Hamilton átveszi a vezetést!

A Mercedes pilótája rendkívül agresszíven támadta Vettelt, ami bejött, mert a német elé tudott vágni. Közben felzárkózott Ricciardo mögé Kimi Räikkönen is.

Hülkenbergnek ennyi volt

A német pilóta motorja megadta magát, hiába kímélték az időmérőn – csak a Q1-et csinálta végig a Renault pilótája. Az új igazolás, Carlos Sainz viszont stabilan nyolcadik.

Ricciardo és Bottas csaptak össze

Az ausztrál nagyon keményen védte a pozícióját, azonban Bottas még a pályán kívülre szorulva is akkora tempót diktált, hogy vissza kellett engednie maga elé a Red Bull pilótájának a finn versenyzőt. Jó kis csata lehet a kettejüké!

Vettel megcsinálta!

Elrajtolt a mezőny, úgy tűnt Lewis Hamilton kapta el legjobban a fonalat, ám mégis meg tudta előzni a brit pilótát Sebastian Vettel.

Usain Bolt indította el az autókat

A sprinter széles vigyorral az arcán indította el a mezőnyt a felvezető körre, de végül mégsem a mezőny előtt állva lengetett…

Akár a Mercedes is világbajnok lehet

Kevesebb szó esett róla Lewis Hamilton esetleges vb-címe mellett, hogy amennyiben a Mercedes 17 ponttal többet gyűjt, mint a Ferrari, akkora előnyre tesz szert, amit már nem tud ledolgozni az olasz istálló.

Hatan kaptak rajthelyes büntetést

Íme a teljes lista: Vandoorne 30, Hartley 25, Hülkenberg 20, Verstappen 15, illetve Magnussen és Stroll is 3-3 rajthelyes büntetést kapott a mai versenyre.

Akár a világbajnokság is eldőlhet

A képlet aránylag egyszerű: ha Lewis Hamilton 16 ponttal többet gyűjt Sebastian Vettelnél, miközben Valtteri Bottas nem nyeri meg az Amerikai Nagydíjat, úgy máris megvan a világbajnok.

Köszöntjük olvasóinkat!

Jó szórakozást kívánunk az Amerikai Nagydíjhoz! Az tengerentúliak megadták a módját a körítésnek: a profi ökölvívó mérkőzések leghíresebb konferanciéja, Michael Buffer egyesével bemutatta a verseny pilótáit.

Olvasói sztorik