Forma-1

Hamilton fontos csatát nyert Vettel ellen

Hamilton és Vettel a leintésig csatázott egymással a Forma-1-es Belga Nagydíjon. A ferrarisnak egyetlen egy igazi esélye adódott, Hamilton azt a támadást visszaverte. Roppant szoros a vb.

Lewis Hamilton nyerte a Belga Nagydíjat, miután a rajtnál megtartotta az előnyét, majd végig másfél-két másodperccel Sebastian Vettel előtt maradt. A hajrában jött a biztonsági autó, Vettel ultralágy, Hamilton lágy gumira váltott, ennek ellenére előzésre csak egyetlen esélye maradt, közvetlenül azután, hogy kiállt a safety car.

Vettel beért Hamilton mellé az Eau-Rouge-kanyar után, ám az utána következő jobbos Hamiltonnak kedvezett. Hamilton az 58. futamgyőzelmét aratta, a Mercedes hatodszor nyert Belgiumban, és zsinórban harmadszor.

Daniel Ricciardo ugyanebben a fázisban gyűjtötte be a harmadik helyet: egy bátor manőverrel megelőzte Valtteri Bottast, aki mellett Kimi Räikkönen is elment. A finn ferraris korábban tíz másodperces büntetést kapott, ennek ellenére visszakapaszkodott a negyedik helyre, ahonnan indult.

A két Force India, Sergio Perez és Esteban Ocon egymással csatázott, a végeredmény: Perez defektet kapott, Ocon kocsijáról letört az első szárny fele.

Max Verstappen ismét peches volt, műszaki hiba miatt feladta a futamot, ugyanúgy, ahogy Fernando Alonso is.

A vb egy hét múlva, Olaszországban folytatódik.

A Belga Nagydíj végeredménye:

1. Lewis Hamilton, Mercedes, 1:24:42.820 óra
2. Sebastian Vettel, Ferrari, 1:24:45.178
3. Daniel Ricciardo, Red Bull, 1:24:53.611
4. Kimi Räikkönen, Ferrari, 1:24:57.291
5. Valtteri Bottas, Mercedes, 1:24:59.276

 

A vb állása:

1. Sebastian Vettel, Ferrari, 220 pont
2. Lewis Hamilton, Mercedes, 213
3. Valtteri Bottas, Mercedes, 179
4. Daniel Ricciardo, Red Bull, 132
5. Kimi Räikkönen, Ferrari, 128

Élő közvetítés:

41-44. kör:

Vettel továbbra is 1,5 másodpercen belül, de ez nem jelent támadási lehetőséget – övé a Belgiumban versenyben futott leggyorsabb kör: 1:46.577 perc. Räikkönen is maga mögött tudja tartani Bottast, Lance Stroll közel a top tízhez.

Vettelnek egy esélye volt ezen a versenyen, azt Hamilton visszaverte, így a brit mercedeses megérdemelt győzelmet aratott. Idén az 5., összességében az 58. futamát nyerte meg.

Az első tíz: Hamilton, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Bottas, Hülkenberg, Grosjean, Massa, Ocon, Sainz.

36-40. kör:

Hamilton leggyorsabb kört ment, majd másfél másodpercen tartotta a különbséget. Räikkönen leszakadt Ricciardótól, sőt támadja már Bottas.

Elöl Vettel tartja magát, de úgy tűnik, ha Hamilton nem hibáz, nem lesz valós esélye: a brit olyan időket megy, amilyenekkel tavaly a pole-ban lett volna. Hamilton fékjei elkezdtek túlmelegedni a biztonsági autó mögött, de már ezzel sincs baj.

31-35. kör:

Hamilton lágy, Vettel ultralágy gumit kapott. Mindent egy lapra tesz fel a Ferrari, most talán profitálhat az extra szett ultralágyból, a maradék 10+ körre (attól függően, mikor jön ki a safety car) pont elég lehet.

A 33. körben ment ki a biztonsági autó, Hamilton és Vettel furcsa lassúsági versenyt ment, mint amikor a pályakerékpárosok taktikáznak. Hamilton aztán kilőtt, Vettel szorosan a nyomában, az Eau-Rouge-ban beérte, mellé ment, de az utána következő jobbos Hamiltonnak jött ki jobban.

Hátrébb Ricciardo előzte Bottast, aki kisodródott, és Räikkönen is lehagyta. A következő két körben Vettel nem tudott újra támadni.

26-30. kör:

Alonso McLarenje megadta magát. Vettel még két másodpercen belül, de Hamilton kontrollálja a versenyt, mivel a másik Mercedes Bottasszal gyorsabb tud lenni.

A két Force India, Ocon és Perez kakaskodik, Perez ráhúzza a kocsiját a csapattársásra, kiszakad a jobb hátsó, végighinti törmelékkel a pályát, jön a biztonsági autó. Ocon autóján is letört az első szárny fele.

Räikkönen gyorsan bejön a bokszba, és Vettel is cserél.

21-25. kör:

A Hamilton-Vettel távolság nagyjából 1,3 másodpercen stabilizálódott. Féltávnál a sorrend: Hamilton, Vettel, Bottas, Ricciardo, Hülkenberg, Räikkönen, Ocon, Perez, Grosjean, Magnussen. Alonso már csak 12.

Räikkönen megelőzi Hülkenberget az Eau-Rouge után, már ötödik, egy hellyel van csak hátrébb, mint a büntetése előtt volt.

16-20. kör

Vettel is cserél, de Räikkönen és Hamilton mögé tér vissza. Aztán Hamilton nagyon határozottan hagyta faképnél a finn ferrarist.

Räikkönen 10 másodperces büntetést kap, mert figyelmen kívül hagyta a dupla sárga zászlós figyelmeztetést Verstappen műszaki hibájánál. Räikkönen nem értette: “Mire gondoltok? A pálya szélén állt.” (Perezt csak öt másodpercre büntetik.)

Vettel egy másodpercen belülre került Hamiltontól, de az első DRS-zónában nem tudott előzni. Utána kicsit leszakadt a Mercedestől.

11-15. kör

Elkezdtek hólyagosodni az ultralágy gumik, Vettel aztán mégis repesztett egy leggyorsabb kört, de Hamilton is csak néhány századdal ment lassabban nála.

A menők közül Hamilton váltott elsőnek: a 13. körben cserélt, negyediknek állt vissza. Elvben a maradék 31 kört megteheti a szuperlágyon. Hamilton Räikkönen mögött, kérdés, ennek lesz-e jelentősége. Cserél Bottas is.

6-10. kör

Alonso elkezdett visszaesni, Perez is megelőzte, így pont ott autózott, ahonnan indult: a 10. helyen. Sőt aztán még hátrébb is zuhant. A sorrend: Hamilton, Vettel, Bottas, Räikkönen, Verstappen, Ricciardo, Hülkenberg, Ocon, Perez, Grosjean. Vettel 1,7 másodpercre van Hamiltontól.

Räikkönen panaszkodik a vibrációra, akár tegnap, és le is szakadt kissé Bottastól. Verstappen műszaki hiba miatt kiállt a nyolcadik körben.

1-5. kör

Beállt a sorrend az élbolyban, Vettel tapadt Hamiltonra, és közölte is a rádióban, hogy tudja tartani a Mercedes tempóját. Hátrébb Alonso és Niko Hülkenberg csatázott nagyot, többször is oda-vissza előzték egymást.

A rajt

Nagyon szoros rajtot produkált a mezőny, és bár többen támadták az előttük lévőt – Vettel is Hamiltont -, a sorrend nem változott. Picit hátrébb igen: Fernando Alonso pár kanyar alatt három pozíciót javítva feljött hetediknek. Sergio Perez felkente a falra Esteban Ocont, aki azonban tudta folytatni a versenyt.

Előzmények

Lewis Hamilton a 200. nagydíján imponáló fölénnyel, 1:42.553 perces pályacsúccsal szerzett pole-t Belgiumban. A Mercedes brit világbajnoka ezzel beérte a 68. pole-lal az örökranglistát vezető Michael Schumachert, akinek a felesége, Corina gratulált is Hamiltonnak.

Bár a két Ferrari közül az egész hétvégén Kimi Räikkönen volt gyorsabb, a legfontosabb pillanatban, a Q3-ban elrontotta az utolsó mért körét, ezért inkább szélárnyékot adott a szerződését aznap délelőtt meghosszabbító Sebastian Vettelnek, aki így fel is jött a második helyre.

A vb-ért ádáz harcot vívó két pilóta így test-test elleni csatát vívhat majd Spában. Az összetettben jelenleg Vettel vezet, mindössze 14 ponttal Hamilton előtt. Valtteri Bottas sincs tőlük túl messze, 19 pont a hátránya a csapattársától, míg Räikkönen egy szinttel lejjebb van, még Daniel Ricciardo is megelőzi egy ponttal.

Ezúttal is múlik majd azon, hogyan használják az autók a gumikat, mert több esetben állóhullámokat észleltek rajtuk, ami vibrációt okozott. A Pirelli mindenesetre kiadott egy közleményt, mely szerint nem lesz gond az abroncsokkal.

Néhány büntetés miatt a rajtrács módosult, vegyük át tehát újra:

Belga Nagydíj, rajtrács:

1. Lewis Hamilton – Mercedes
2. Sebastian Vettel – Ferrari
3. Valtteri Bottas – Mercedes
4. Kimi Räikkönen – Ferrari
5. Max Verstappen – Red Bull-TAG Heuer
6. Daniel Ricciardo – Red Bull-TAG Heuer
7. Nico Hülkenberg – Renault
8. Sergio Perez – Force India-Mercedes
9. Esteban Ocon – Force India-Mercedes
10. Fernando Alonso – McLaren-Honda
11. Romain Grosjean – Haas-Ferrari
12. Kevin Magnussen – Haas-Ferrari
13. Carlos Sainz – Toro Rosso-Renault
14. Lance Stroll – Williams-Mercedes
15. Jolyon Palmer – Renault
16. Felipe Massa – Williams-Mercedes
17. Marcus Ericsson – Sauber-Ferrari
18. Pascal Wehrlein – Sauber-Ferrari
19. Danyiil Kvjat – Toro Rosso-Renault
20. Stoffel Vandoorne – McLaren-Honda

A vb állása (Spa előtt)

1. Sebastian Vettel, Ferrari, 202 pont
2. Lewis Hamilton, Mercedes, 188 pont
3. Valtteri Bottas, Mercedes, 169 pont
4. Daniel Ricciardo, Red Bull, 117 pont
5. Kimi Räikkönen, Ferrari, 116 pont
6. Max Verstappen, Red Bull, 67 pont

Csapatok
1. Mercedes, 357 pont
2. Ferrari, 318 pont
3. Red Bull, 184 pont
4. Force India, 101 pont

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.