Forma-1

Sok a kérdőjel Robert Kubica körül

Egyelőre még kérdéses, hogy teljesen visszatérhet-e a Formula 1-be Robert Kubica. A 32 éves lengyel autóversenyzőnek brutális rali-balesete volt 2011-ben, azonban hat évvel később már a Renault tesztpilótája lett: háromszor is vezette a Renault autóját az idei nyáron. Kubicával annyira meg vannak elégedve, hogy arról is hallani, visszatérhet a Száguldó Cirkuszba.

Nincs határozott válaszunk arra nézve, hogy versenyezhet-e újra. Azt látjuk, hogy rettentően profi és nagyon tehetséges pilóta. Imád versenyezni és vissza akar térni a profik közé, vagy a Forma-1-be, vagy valahová máshová. Akárhogy is, még rengeteg munka áll előttünk.

– mondta Cyril Abiteboul, a Renault főnöke a BBC-nek Kubica visszatérésével kapcsolatban.

Robert Kubica augusztus másodikán 142 kört tett meg az istálló autójával a Hungaroringen, amely körülbelül két nagydíjnyi távolság. Ugyan övé lett a negyedik leggyorsabb kör, mégis 0,157 másodperccel elmaradt a Renault második számú pilótája, Jolyon Palmer mögött. Nico Hülkenberg pedig körülbelül egy másodpercet vert a lengyelre.

Szeretnénk még lehetőséget adni Robertnek a tesztelésre, de elég limitáltak a lehetőségeink. Ugyanakkor nem azért dolgoztunk mostanáig, hogy az első nehézségnél meghátráljunk. Tudtuk, hogy nehéz lesz. Még mindig képlékeny mi fog történni a csapattal és Roberttel, de talán két-három hét múlva okosabbak leszünk.

– fogalmazott Abiteboul a lengyel pilóta jövőjéről.

A célunk az, hogy Robert Kubica potenciális jelölt legyen a Renault egyik versenyzője 2018-ban. A tesztelések után nem érezte 100%-osnak a teljesítményét, javítani akar és folyamatosan fejlődni. Ez csak a kezdetet! Sajnos nem a mi kezünkben van a döntés, de mindenképpen ez az istálló az első szűámú jelöltünk, Robert szinte családtagnak érzi itt magát.

– mondta a Kubicát képviselő Alessandro Alunni Bravi.

A Renault a hírek szerint nincs megelégedve Jolyon Palmerrel, az ő autóját kaphatná meg Robert Kubica, ám egyelőre várnunk kell, hogy kiderüljön, visszatér-e a lengyel versenyző.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik