Forma-1

Hamilton lehet Hamilton legnagyobb ellensége

Ismét bajba sodródhat Lewis Hamilton, a Mercedes háromszoros világbajnoka, aki első számú esélyesként várta az idei Forma-1-es vébét. Maga mögött hagyta a peches tavalyi évet, Nico Rosberg visszavonulása után új csapattársat kapott Valtteri Bottas személyében, aki ráadásul látványosan gyengén kezdte a szezont.

Igaz, a Ferrari végre ismét valós kihívó, de az elmúlt évek hatalmas Mercedes-fölénye lélektani, az év közbeni technikai fejlesztései pedig műszaki előnyt jövendölt a németeknek. Az év első két futamán Hamilton szerezte meg a pole-t, és bár Ausztráliában még nem tudott nyerni, Kínában már rajt-cél győzelmet aratott, és a leggyorsabb kört is ő futotta.

A harmadik versenyen elkezdtek bonyolódni a dolgok. Bottas gumiproblémákkal küzdött, a csapat kérésére kétszer is el kellett engednie Hamiltont, aki így is csak második lett Vettel mögött. A Mercedesnél finoman pedzegetni kezdték, hogy Bottas csak másodhegedűs legyen, tekintettel a Ferrarival való éles csatára. Csakhogy rögtön utána, Szocsiban már Hamiltonnak akadtak gondjai az autóval, Bottas az egész hétvégén jobb volt, nyert is.

Bottas a spielbergi győzelem után

Bottas bámulatosan higgadtan kezelte a helyzetet, teljesen kizárta a másodpilótaságával kapcsolatos találgatásokat, és azóta is teljesen kiegyenlített a külön versenyük. Ez nem jó jel Hamilton számára, akit többször is megzavartak már a lelki csaták a pályafutása során.

2010-ben szakított az apjával mint menedzserével, mert szerette volna, ha “csak apa” lenne a számára, merthogy “hatéves korom óta csak a versenyzésről, a karrieremről beszélgettünk”. Eleinte jó ötletnek tűnt, de a válás később hatalmas törést okozott a kapcsolatukban, ahogy Hamilton fogalmazott,

akkora szakadék volt köztünk, mint a Grand Canyon.

Utóbb azt is nyíltan elismerte, hogy ez a konfliktus rontott a versenyen nyújtott teljesítményén.

Hasonlóan problémás párkapcsolata is volt Nicole Scherzingerrel, akivel 2007-ben kezdett randizni, majd 2010 elején szakítottak. A Pussycat Dolls énekesnője és Hamilton is a saját karrierjére akart összpontosítani, ez azonban nehezen ment, mert 2011 és 2013 között egy ‘se veled, se nélküled’ állapotban éltek, és végül csak 2015 elején szakítottak végleg.


Hamilton a pályán sokkal inkább a nyers tempójának köszönheti a sikereit, mint a mentális erejének. Idén pedig egyre inkább úgy tűnik, az utóbbira lesz szüksége. Bottas ugyanis csak az egyik akadály. A másik természetesen Vettel.

A Ferrari német világbajnoka Bakuban útszéli stílusban rontott rá Hamiltonra, aki szerinte ráfékezett. Vettel tévedett, megbüntették, noha az igazán súlyos szankciókat megúszta. És bár az ügyben egyértelműen Vettel hibázott, ez még nem jelenti azt, hogy az ő teljesítményét veti majd vissza a konfliktus. Hamiltonra is negatívan hathat, ha túl sokat rágódik rajta.

Ausztriában megpróbálták kibékíteni őket, mosolyogtak is szépen egy közös sajtótájékoztatón, azonban ez Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint egyáltalán nem volt őszinte: “Biztos vagyok abban, hogy csak a szigorú szabályok miatt viselkedtek így. Jelenleg gyűlölik egymást.”

Horner jól ismeri Vettelt, együtt nyertek négy vébét a Red Bullnál, de “amit a Ferrarinál látunk, azt extrémebb, mint bármi is volt a Red Bullnál”. Vettel számára jókora előnyt jelent, hogy mögötte áll az egész csapat, míg a Mercedes pillanatnyilag egyik pilótáját sem nevezheti első számúnak. Hamilton mindössze 15 ponttal gyűjtött többet Bottasnál, az utolsó négy futam alapján pedig csak negyedik lenne Bottas, Vettel és Daniel Ricciardo mögött:

Az utolsó négy F1-es futam tabellája

Monaco Kanada Azerbajdzsán Ausztria pontok
1. Valtteri Bottas (Mercedes) 4. 2. 2. 1. 73
2. Daniel Ricciardo (Red Bull) 3. 3. 1. 3. 70
3. Sebastian Vettel (Ferrari) 1. 4. 4. 2. 67
4. Lewis Hamilton (Mercedes) 7. 1. 5. 4. 53

Hamiltonnak tehát a csapattársával is meg kell küzdenie, miközben a Ferrari egyedül Vettelre koncentrál, és még a két Red Bull is elvehet pontokat a rossz napot kifogó topcsapatoktól.

Ausztriában szemmel láthatóan levert volt a dobogóról lemaradó Hamilton, és elismerte, hogy a húszpontos hátrány nem néz ki jól a bajnokság szempontjából. Inkább rocksztár, mint élsportoló, például nem bír színlelni: elpanaszolta, hogy nem hisz Vettel bocsánatkérésének őszinteségében, a rosszul sikerült Q3-ról pedig azt mondta, hogy “keserű pirulát kell most lenyelnem”.

Át a kerékvetőn

Ha ennyi gond  nem volna elég, adódik egy misztikus probléma is. A Mercedes alatt nem mindig dolgoznak megfelelően a gumik, és hogy az egész még zűrösebb legyen, Bottas és Hamilton felváltva küszködik a jelenséggel. Bahreinben Bottas 1,4 másodperccel lassabb volt Hamiltonnál körönként, noha hasonló beállításokkal mentek. Két héttel később Hamilton kapott Bottastól hat tizedet körönként, és azóta is hasonló ingadozások kísérik a szezont.

Hazai pályán visszatérhet az élre

“Nagyon szűk tartományban működnek csak a gumik, és könnyen kiesnek ebből, miközben a Ferrarinál végig működnek” – magyarázta Hamilton.

Nem csoda, hogy a brit rögtön a verseny után a következő hétvégére gondolt, amikor is hazai pályán, Silverstone-ban zsinórban a negyedik ottani győzelméért hajthat. Pszichológiailag is sokat segíthet, ha gyorsan javít a felemásan sikerült futamok után. Viszont az eddigi kilenc futam hullámvasutazását le kell ráznia Hamiltonnak; nem kedvez, hogy még 11 futam hátravan, ha abból jó eséllyel eldob majd néhányat, miközben Vettel elismerésre méltóan megbízható.

“Megpróbáljuk a Brit Nagydíj ugródeszkának használni, és onnantól kezdve jobb eredményeket elérni” – reménykedik Hamilton. És bár maga is elismeri, hogy “óriási a nyomás”, azért Bottas sokkal egyszerűbb csapattárs Rosbergnél, aki megpróbálta a pályán kívül is elbizonytalanítani Hamiltont. A Mercedesnél mindenesetre nyugodtak a két pilóta felől, és úgy számolnak, Hamilton az év első felében már ellőtte a pech-kuponjait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik