Élő Forma-1

Hamilton simán nyert Kínában, Verstappen a 16. helyről indulva lett dobogós

Carlos Sainz kivételével az átmeneti esőgumikon rajtol el a mezőny a Forma-1-es világbajnokság idei második futamán Kínában, miután helyi idő szerint délelőtt esett az eső Sanghajban. A pálya egy része már száraz, a másik része viszont még vizes volt, de különösebb problémát ez nem okozott a versenyzőknek.

A rajtnál Lewis Hamilton simán megtartotta a vezető helyét, mögötte Sebastian Vettel és Valtteri Bottas haladt. A 16. helyről induló Max Verstappen remekül indult, már az első kör végére több pozíciót lépett előre.

Már a negyedik körben jött a safety car, miután az időmérőhöz hasonlóan ismét összetörte az autóját a célegyenesben Antonio Giovinazzi.

Bottas az ötödik helyen haladt, amikor a safety car mögött, amellyel tönkre is tette a saját versenyét, végül a hatodik helyeb zárt a finn.

Az élén Hamilton egyre nagyobb előnyre tette szert, mögötte pedig Vettel érkezett meg a második helyre, miután könnyedén megelőzte Verstappent, akinek teljese elfogytak a gumiai. A verseny második felében túl sok izgalom már nem történt, egyedül a két Red Bull utolsó néhány körös csatája a dobogóért tartogatott érdekességet.

Végül Verstappen megtartotta a harmadik helyét, nagyszerű versenyzésének köszönhetően ő lett a nap pilótája. Hamilton ötödik alkalommal nyert Kínában, Vettel pedig rekordot döntött, miután harmadszor végzett a második helyen.

Folytatás egy hét múlva Bahreinben.

A futam végeredménye:

https://twitter.com/F1/status/850978495551483904

Vége a versenynek!

Hamilton simán győzött, mögötte Vettel lett a második, Verstappen pedig megőrizte harmadik helyét Ricciardo előtt.

Ezt szépen megoldotta Verstappen

A hátsó hosszú egyenes végén Verstappen csúnyán elfékezte, így Vettel simán elment mellette. Nagyon elfogytak a holland abroncsai. A hollandra megérkezett a csapattársa is. Jön is a bokszba, szükség volt a kerékcserére.

Vettel már a harmadik

Ugyanott előzte meg Ricciardót, ahol két körrel korábban Raikkönent, csak most kívülről került elé. Egy pillanatra össze is ért a két autó kereke.

Panaszkodnak a pilóták

Szinte mindenki arról beszél a csapatrádión, hogy nincs igazán tapadása az autóknak. Főleg a szuperlágyakon lévők mondják ezt.

Csak Verstappen veszélyes Hamiltonra

Már a második helyen halad a 16. helyről rajtoló holland, aki nagyjából másfél másodperccel van a brit mögött. A harmadik Ricciardo már öt másodpercre van a csapattársától. Az ausztrált a két Ferrari követi szorosan.

Verstappen nagyon él

A jobban tapadó abroncsokon a holland pilóta Raikkönen elé került. Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Raikkönen és Vettel az első öt sorrendje.

Giovinazzi megint összetörte a Saubert

A fiatal olasz az időmérőhöz hasonlóan ismét a célegyenes elején a falnak csapódott. Be is jön a safety car, ezt kihasználva jönnek az újabb kerékcserék.

https://twitter.com/F1/status/850955147937292288

Rengetegen a bokszban

Stroll kicsúszása miatt virtuális safety car volt érvényben. Sokan jöttek be feltenni a szuperlágy gumikat, az első öt helyezett közül viszont csak Vettel érkezett a bokszba.

Meg is van az első kieső

A tizedik helyről rajtoló Lance Stroll számára véget is ért a futam. A fiatal kanadai jobb első defektet kapott, miután Sergio Pérez nekiment.

Hamilton megtartotta a vezető helyét

Probléma nélkül eljött a mezőny. Vettel nem állt be tökéletesen a rajtrácsra. Hamilton könnyedén megtartotta a vezető helyét, mögötte Vettel, Bottas, Ricciardo és Raikkönen a sorrend. Nagyon nagyot rajtolt Verstappen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik