Forma-1

F1: “Max Verstappen ellopta a show-t”

Lewis Hamilton nyerte a Brazil Nagydíjat vasárnap, de nemcsak őt dicsérte a nemzetközi sportsajtó. A külföldi kollégák teljesen el voltak ájulva Max Verstappentől:

Lewis Hamilton felzárkózott, de Max Verstappen ellopta a show-t

-írta az Independent. A britek nem jártak messze az igazságtól, hiszen a 19 éves holland úgy lett harmadik, hogy az utolsó újraindításnál, 15 körrel a vége előtt csak a 16. volt.

Ez már önmagában is tekintélyt parancsoló, ráadásul a szezon egyik legnagyobb mentését is bemutatta a Red Bull-pilóta:

Az olasz La Gazzetta dello Sport Nico Rosberg esélyességét hangsúlyozta, de a talján újságírók nem felejtettek el odaszúrni egyet a Ferrarinak sem:

Rosberg továbbra is útban a világbajnoki cím felé. Túlélte a víz okozta megpróbáltatást, amelytől a legjobban félt. A Ferrari? Általában a forróságtól szenved, tegnap a hidegtől.

A spanyol Marca az összes pilótát leoltotta, kivéve a brit címvédőt:

Lewis Hamilton volt a legnagyobb, s végre nyerni tudott az általa annyira tisztelt Ayrton Senna hazájában. A többiek abba akarták hagyni és inkább hazamentek volna, ő azonban versenyezni akart.

Hamilton már a 24. pályáján nyert, ennél többet senki nem tud felmutatni a Száguldó Cirkusz történetében. Az Egyesült Arab Emírségekben is nyernie kéne, de még így sem feltétlenül ünnepelhetne. A német pilóta első vb-címét hódíthatja el, ha dobogós helyen végez Abu-Dzabiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik