Forma-1

F1: Hamilton nehéz hétvégére számít Szingapúrban

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nehéz versenyhétvégére számít Szingapúrban. A 31 éves pilóta szerint a Ferrari és a Red Bull is megnehezítheti a Mercedesek dolgát – írja a BBC.

A tavalyi futam sem alakult mesésen a német istálló szempontjából, hiszen a brit versenyző nem ért célba, Nico Rosberg pedig a negyedik helyen végzett. Az istálló vezetői határozottan állítják, hogy orvosolták a tavalyi fiaskót, de így is a szezon legkeményebb hétvégéje áll előttük.

Nem lesz egyszerű menet az biztos. Monzában nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt elterveztem, de ha megnézzük, hogy milyen utat tett meg a csapat, 2016-ban akkor csak annyit mondhatok, hogy nagyszerű helyzetből várhatom a folytatást

-idézi a brit portál a versenyzőt, aki jelenleg két ponttal vezet német csapattársa előtt a világbajnoki pontversenyben.

A Red Bullnál újra győzelmi álmokat dédelgetnek, legutóbb Daniel Ricciardónak volt erre nagy esélye Monacóban, de egy elrontott kerékcsere miatt meg kellett elégednie a második hellyel. Az ausztrál versenyző áll a harmadik helyen a pontversenyben, de már 89 pontos a hátránya az éllovas Hamiltonnal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik