Forma-1

Forma-1: Rosberg nyert, Vettel a felvezető körben kiesett

Hamilton balesetet szenvedett a rajt után, de így is dobogós lett.

Két héttel az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után megrendezték a szezon második futamát Bahreinben, méghozzá villanyfényben. Már a felvezető kör sem múlt el dráma nélkül, Sebastian Vettel alatt elfüstölt a Ferrari, így a német versenyzőnek véget is ért a verseny.

A pole pozíciót megszerző Lewis Hamilton nem kapta el jól a rajtot, Nico Rosberg megelőzte, Valtteri Bottas pedig nekiment a brit pilótának, aki így egészen a kilencedik helyig csúszott vissza.

Hamilton autója jelentősen nem sérült meg (csak a padlólemez ért le, amely addig szikrázott, amíg egy darab le nem tört belőle). A Williams finn pilótáját a manőver miatt később egy áthajtásos büntetéssel sújtották.

Rosberg jelentős előnyre tett szert az élen, őt Raikkönen követte, de Hamilton folyamatosan zárkózott, köszönhetően annak is, hogy más gumistratégián volt, mint a csapattársa. Ismét parádés versenyt futott Romain Grosjean, az újonc Haas pilótája. A francia versenyző az ötödik helyen zárt, pedig az utolsó kerékcseréjét elrontották.

Kiválóan sikerült Stoffel Vandoorne bemutatkozása a száguldó cirkuszban. A Fernando Alonsót helyettesítő pilóta egy pontot szerzett, de több szép előzést is bemutatott. A másik McLaren-Honda nem tudta befejezni a versenyt.

A szezon második versenyét is Nico Rosberg nyerte, mögötte Kimi Raikkönen lett a második, Lewis Hamilton pedig a harmadik. A német pályafutása tizenhatodik sikerét aratta.

Eredmény – Forma-1, Bahreini Nagydíj, a szezon második futama

1. Nico Rosberg (német, Mercedes)
2. Kimi Raikkönen (finn, Ferrari)
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
5. Romain Grosjean (francia, Haas)
6. Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
7. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
8. Felipe Massa (brazil, Williams)
9. Valtteri Bottas (finn, Williams)
10. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren-Honda)
11. Kevin Magnussen (dán, Renault)
12. Marcus Ericcson (svéd, Sauber)
13. Pascal Wehrlein (német, Manor)
14. Felipe Nasr (brazil, Sauber)
15. Nico Hülkenberg (német, Force India)
16. Sergio Pérez (mexikói, Force India)
17. Ryo Haryanto (indonéz, Manor)

A világbajnokság állása:
1. Nico Rosberg 50 pont
2. Lewis Hamilton 33 pont
3. Daniel Ricciardo 24 pont
4. Kimi Raikkönen 18 pont
5. Romain Grosjean 18 pont
6. Sebastian Vettel 15 pont
7. Felipe Massa 14 pont
8. Max Verstappen 9 pont
9. Danyiil Kvjat 6 pont
10. Nico Hülkenberg 6 pont
11. Valtteri Bottas 6 pont
12. Carlos Sainz Jr. 2 pont
13. Stoffel Vandoorne 1 pont

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik