Forma-1

F1: máris bocsánatot kértek az új időmérő miatt

Ahogy arról beszámoltunk, a pole-t a címvédő Lewis Hamilton kaparintotta meg az Ausztrál Nagydíjon, mégsem erről beszélnek az emberek. Elég nagyot bukott ugyanis a Forma-1 új, kieséses időmérője, amit idénre találtak ki.

Az edzést harmadikként befejező Sebastian Vettel nem rejtette véka alá a véleményét. Mint jelezte: ők szóltak előre.

Nem is értem, min vannak meglepve az emberek. Mondtuk előre mi lesz, az is történt.

Azt mondták nekünk, várjuk ki a végét. Kivártuk, nem lett túl izgalmas. Elég őrült helyzet volt, hogy az elején kint volt az összes autó és próbál mindenki minél jobb köridőt teljesíteni, miközben volt még egy csomó idő hátra. Nem hiszem, hogy a nézők élvezték, hogy nincsenek autók a pályán. Lewist, Nicót, Kimit akarják látni, vagy bárkit, aki épp tövig nyomja a gázt az időmérő végén a minél jobb eredmény érdekében” – mondta Vettel az időmérő utáni sajtótájékoztatón. A német szerint egyértelmű, hogy ez rossz irány.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg engedékenyebb hangot ütött meg, a Mercedes versenyzői szerint jó dolog, hogy a Forma-1 új dolgokkal próbálkozik, csak ez most nem vált be. Vettelnek erre is volt válasza:

Övék a felelősség. Nem próbálhatnak ki olyan dolgot, amit már eleve rengetegen kritizálnak. Mint például mi, versenyzők is. Értelmesen kell viselkedni és jó változtatásokat kell kitalálni.

Fernando Alonso úgy látja, a mostani rendszer nem fair a kisebb csapatokkal szemben, mert a Q1-ben és a Q2-ben fel is teszik az összes szett abroncsukat a minél jobb idő reményében, mégsem mennek vele semmire.

Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője sem volt elájulva az újítástól. Ha rajta múlna, visszatérne a régi rendszer.

„Bocsánatot kell kérnünk a szurkolóktól, mert ez minden volt, csak nem időmérő. Próbálkoztunk, de nem jött be, a következő futamig épp elég időnk van, hogy orvosoljuk ezt a problémát” – érvelt a Sky Sportsnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik