Forma-1

F1: a Ferrari meglepetésre készül

A Ferrari a cudar, győzelemmentes 2014-es év után idén olykor távolról nézte, időnként megszorongatta és három alkalommal Sebastian Vettel révén bele is mart a Mercedesbe. Jövőre arra készülnek, hogy már az első versenyen bebizonyítsák, még élesebb lesz a verseny a két istálló közt.

Az elnök Sergio Marchionne amondó, eddig különösebb felhajtás nélkül folyt a munka a háttérben, de most már fontos, hogy rögtön az első versenyen, Ausztriában győzni tudjanak.

A csapatfőnök, Maurizio Arrivabene még konkrétabban fogalmazott a 2016-os célokat illetően:

„Nem megközelíteni akarjuk a Mercedest – eléjük akarunk kerülni.”

Kérdés persze, mit mondanak a versenyzők minderről. Sebastian Vettel szerint a Mercedes fölénye nagyobb volt, mint amekkora a Red Bullé a 2010 és 2013 közötti időszakban. A Red Bollus Daniel Ricciardo is amondó, a Ferrari idén ugyan kicsit felzárkózott, de a Mercedesnek láthatóan voltak tartalékai, amit egy-egy sikeresebb Ferrari-futam után előhúztak. Zárszóként jelezte, ő is optimista nem  a jövőt illetően:

“Ugyan jövőre is ők lesznek az esélyesebbek, de remélem nem tart túl sokáig ez az időszak. 2016-ban már az lesz a célom, hogy több dobogós helyet szerezzek, mint idén, és legalább egy versenyt megnyerjek” .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik