Forma-1

Rosberg mesterhármassal zárta a szezont

Hatodik győzelmét aratta a szezon során a német pilóta.

A szezon utolsó futamát rendezték az idei Forma-1-es világbajnoki sorozatban Abu-Dzabiban. A világbajnoki címet már korábban begyűjtő Lewis Hamilton arra törekedett, hogy pályafutása 44. győzelmét szerezze meg, a 44-es rajtszámú autóval, Abu-dzabi alapításának 44. évfordulóján.

A brit pilóta beragadt a rajtnál, így Nico Roberg könnyedén megtartotta vezető pozícióját. A mezőny végén Pastor Maldonado és Fernando Alonso ütközött, utóbbit meg is büntették a manővere miatt. Kimi Raikkönen megtartotta harmadik pozícióját, Sergio Pérez pedig hiába vett kitűnő rajtot, nem tudott elmozdulni a negyedik helyről.

A kilencedik körben Valtteri Bottast rossz ütemben engedték vissza a kerékcserét követően, így a finn összeütközött Jenson Buttonnal, a Williams pilótájának letört egy rész az első szárnyából. Egy kört meg kellett tennie, mire vissza tudott jönni a bokszba, ráadásul később öt másodperces büntetéssel sújtották.

Az időmérőt eltaktikázó Sebastian Vettel szépen lépegetett előre, már a negyedik volt, amikor a 24. körben jöhetett az első kerékcseréje. Mivel a tempója jó volt, továbbra is lágy abroncsokon körözött tovább.

Hamilton egy közelebb ért csapattársához, akinek a jobb elsője szemcsésedett. A 30. körben már egy másodpercen belül volt a brit, Rosberget azonnal kihívták a bokszba. A harmadik helyen autózó Raikköenen a 33. körben érkezett meg a második kerékcseréje, a jobb elsőt azonban nehezen tudták leszedni, így Vettel megelőzte őt. Később a taktika miatt helyet cseréltek.

A sorozat idei világbajnoka az élen haladt, amikor egy kisebb vitába keveredett a csapatával. A brit további kerékcsere nélkül akarta teljesíteni az utolsó tizennégy kört, de ebbe a Mercedes nem ment bele. A lágy abroncsokon már nem volt esélye megelőznie Rosberget.

A pontversenyt második helyen befejező német a szezon utolsó három versenyét megnyerte. A dobogó legalsó fokára felálló Raikkönen megszerezte az összetett negyedik helyét csapattársa mögött.

Eredmény – Forma-1, Abu-dzabi Nagydíj

1. Nico Rosberg (német, Mercedes)
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
3. Kimi Raikkönen (finn, Ferrari)
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari)
5. Sergio Pérez (mexikói, Force India)
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
7. Nico Hülkenberg (német, Force India)
8. Felipe Massa (brazil, Williams)
9. Romain Grosjean (francia, Lotus)
10. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
11. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
12. Jenson Button (brit, McLaren)
13. Valtteri Bottas (finn, Williams)
14. Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
15. Felipe Nasr (brazil, Sauber)
16. Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
17. Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
18. Will Stevens (brit, Manor)
19. Roberto Merhi (spanyol, Manor)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik