Forma-1

Mexikói Nagydíj: Ennek a diadalnak vigaszdíj-íze volt

A nemzetközi sajtó főként Nico Rosbergről írt a Forma-1-es Mexikói Nagydíj másnapján, mivel a Mercedes német pilótája megnyerte a vasárnapi futamot a harmadik világbajnoki címét egy héttel korábban bebiztosító csapattársa, a brit Lewis Hamilton előtt.

Spanyolország:

Sport: “Rosberg ezúttal nem hagyta, hogy Hamilton kiénekelje a sajtot a szájából. Nico nagy győzelmet aratott Mexikóban, és kicsit enyhített Hamilton már-már bántó egyeduralmán.”

As: “Nico tökéletes versenye – ha nincs rajta nyomás, akkor a német szárnyal. Sebastian Vettel feladta a futamot, így Rosbergtől már aligha lehet elvenni a második helyet.”

Mundo Deportivo: “Rosberg ezúttal nem hibázott, és Hamilton minden igyekezete ellenére kontrollálta a versenyt. A német pilóta nem ijedt meg, és bírta a nyomást – noha a vb-cím már eldőlt. Nico és Lewis az idén tíz kettős győzelmet szállítottak a Mercedesnek, a német istálló brutális fölényben volt.”

Marca: “Rosberg kárpótlása. A Mercedes nem engedte, hogy Hamilton maga válasszon taktikát, így megvédte Nicót, aki szinte biztosan második lesz a végelszámolásnál.”

El Mundo: “Ennek a diadalnak vigaszdíj-íze volt. A Mercedes megajándékozta Rosberget, a Ferrari betlizett.”
Németország:

Bild: “MexiKO Vettel számára. Előbb a gumijával akadtak problémái, majd kicsúszott. Rosberg igencsak elhúzott tőle a +német bajnokságban+.”  

Süddeutsche Zeitung: “Huszonhárom év szünet után minden érintett egyetértett abban, hogy az újkori Forma-1 legjobb közönsége található Mexikóban. Niki Lauda közölte, ilyen versenyt még sosem látott, hiszen a futball mindent visz Mexikóban, de az F1 ezúttal még ezt is lepipálta.”
Franciaország:

L’Equipe: “Egy héttel azután, hogy Hamilton jóvoltából megismerhette az élet farkastörvényeit, az Austinban megalázott német ismét emelt fővel járhat. Pole pozíció szombaton, tökéletes verseny tegnap. Rosberg négy ínséges hónap után szerezte meg 12. futamgyőzelmét.”

Olaszország:

Corriere della Sera: “Nagy slamasztikában a Ferrari, Rosberg ellopta a műsort. Vettel elvesztette a második helyet összetettben.”

Corriere dello Sport: “Felejthető nap a Ferrari számára: előbb Kimi Räikkönen ütközött Valtteri Bottasszal, és fel kellett adnia a versenyt, majd Vettel futama végződött a gumifalban.”

La Stampa: “Hibák, ütközések és defektek. A Ferrari fekete napja, Rosberg legyőzte Hamiltont.”
Ausztria:

Österreich: “Rosberg visszavágott Hamiltonnak. A német megmutatta, hogy képes még nyerni, Vettel elszállt.”
Svájc:

Tages-Anzeiger: “Rosberg kis revánsa. Hamilton ezúttal csak félgőzzel támadott az első kanyarban, csapattársának pedig végül nem esett nehezére megtartani az előnyét.”

Neue Zürcher Zeitung: “Rosberg vitatott körülmények között nyerte meg 12. nagydíját. A győztes elégtételt érezhetett, a világbajnok Hamilton szerint viszont a csapat elvette tőle a siker esélyét. A Mercedesen belül dúló viszályban új fejezet kezdődött.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik