Forma-1

Rosberg nyerte a Mexikói Nagydíjat, Vettel és Räikkönen kiesett

A Mercedes német versenyzője a júniusi Osztrák Nagydíj után lett ismét első. 2006-ban fordult elő legutóbb, hogy mindkét Ferrari kiesett. 1992 után rendeztek ismét versenyhétvégét Mexikóban.

Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Forma-1 Mexikói Nagydíjának időmérőjén, így ő indulhatott a pole-ból a vasárnapi futamon és sikeresen visszaverte az immár háromszoros világbajnok csapattárs, Lewis Hamilton korai támadásait. Sebastian Vettelnek már nem sikerült ilyen jól rajt, ő ugyanis összekoccant Daniel Ricciardóval és a német kapott defektet, így mehetett is kerékcserére.

A következő említésre méltó esemény is Vettellel történt: a 18. körben megpördült a 7-es kanyarban, de folytatni tudta. Nem sokkal később Szocsihoz hasonlóan ismét összeakadt Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas, ezúttal a Ferrari finnje volt kénytelen befejezni idő előtt a versenyt, letört a jobb hátsó kerék az autójáról.

A folytatásban szép csendben körözgettek a versenyzők, majd a 46. körben Rosberg kiment az élről kerékcserére, ezután szóltak Hamiltonnak, hogy életbe lép a B-terv. Hogy ez mi volt, az nem derült, mindenesetre a britet úgy kellett kikönyörögni a bokszba, ő pedig továbbra sem értette, miért hívták ki gumicserére.

Nem sokkal később a pályára jött a biztonsági autó, Vettel ugyanis kicsúszott a 7-es kanyarban és a gumifalban kötött ki. Nem a Ferrari hétvégéje volt a mostani, olyannyira, hogy legutóbb a 2006-ös Ausztrál Nagydíjon fordult elő, hogy az olasz istálló mindkét versenygépe kiesett egyazon futamon. Vettel idén először nem fejezett be egy versenyt.

Az 57. körben hagyta el a pályát a safety car, Rosberg megőrizte az első helyét. Bottas sikeresen támadta Danyiil Kvjatot, így ő feljött a harmadik pozícióba. Rosberg és Hamilton sem fogta vissza magát, mind a ketten hibáztak is, de még időben korrigálni tudtak.

A brit aztán nagy hajrába kezdett, fokozatosan csökkentette a hátrányát csapattársával szemben. Rosberg azonban ezúttal nem remegett meg, így elkönyvelhette szezonbeli negyedik elsőségét, legutóbb a júniusi Osztrák Nagydíjon nyert. Hamiltonnak be kellett érnie a második hellyel, Bottas lett a harmadik.

Kvjat, Ricciardo, Felipe Massa, Nico Hülkenberg, Sergio Perez, Max Verstappen és Romain Grosjean volt a további pontszerzők sorrendje.

A vb két hét múlva, Brazíliában folytatódik az idény utolsó előtti versenyével.

Mexikói Nagydíj

1.    Nico Rosberg    Mercedes
2.    Lewis Hamilton    Mercedes
3.    Valtteri Bottas    Williams/Mercedes
4.    Daniil Kvyat    Red Bull/Renault
5.    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault
6.    Felipe Massa    Williams/Mercedes
7.    Nico Hulkenberg    Force India/Mercedes
8.    Sergio Perez    Force India/Mercedes
9.    Max Verstappen    Toro Rosso/Renault
10.    Romain Grosjean    Lotus/Mercedes
11.    Pastor Maldonado    Lotus/Mercedes
12.    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari
13.    Carlos Sainz    Toro Rosso/Renault
14.    Jenson Button    McLaren/Honda
15.    Alexander Rossi    Marussia/Ferrari
16.    Will Stevens    Marussia/Ferrari

Ajánlott videó

Olvasói sztorik