Forma-1

Lewis Hamilton Jackie Stewart és Ayrton Senna közelében

Az angol pilóta három futammal az idény vége előtt megnyerheti harmadik Forma-1-es vb-címét.

Ha a 30 éves brit versenyző két ponttal többet szerez, mint csapattársa, a német Nico Rosberg, s kilenccel többet, mint Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes német pilótája, akkor megvédi címét, és az első olyan brit versenyző lesz, aki sorozatban két vb-t nyer. A Forma-1-nek Nagy-Britannia adta a legtöbb világbajnokot, de közülük egyik sem tudott két egymást követő évben diadalmaskodni.

Lewis Hamilton a harmadik vb-címével utolérné az örökranglistán hazájának egyetlen háromszoros világbajnokát, a 76 éves Jackie Stewartot, valamint az F1 történetének egy másik legendás alakját, az 1994-ben tragikus körülmények között elhunyt brazil Ayrton Sennát.

“Nincsenek olyan emlékeim Jackie-ről, mint Ayrtonról, gyerekként ugyanis utóbbit láttam csak versenyezni. Soha nem törekedtem másra, csak hogy olyan pilóta legyek, mint amilyen ő volt”

– nyilatkozta Hamilton, s hozzátette, Senna teljesítménye, személyisége és vezetése az első pillanatban magával ragadta.

Hamilton pályafutása eddigi 163 versenyén 42-szer győzött, a 43. diadallal megelőzné Vettelt, akivel most holtversenyben harmadik az örökranglistán. A rangsort a változatlanul behozhatatlannak tűnő 91 sikerrel a nyolcszoros világbajnok német Michael Schumacher vezeti a négyszeres vb-győztes francia Alain Prost (51 győzelem) előtt. Hamilton Texasban karrierje 50. pole pozícióját is megszerezheti, ezzel a vonatkozó rangsorban harmadik marad Senna (65) és Schumacher (68) mögött.

 

Lewis Hamilton világbajnok az USA-ban, ha:

A 30 éves brit versenyzőnek 66 pont az előnye az összetettben a német Sebastian Vettellel (Ferrari) szemben. A szintén mercedeses német Nico Rosbergnek 73 pontos a hátránya.
Hamilton három versennyel a szezon vége előtt, Austinban ismét világbajnok lehet, ha előnye a futam után legalább 75 pont.

– megnyeri a futamot, míg Vettel legfeljebb harmadik.
– másodikként ér célba, Vettel legfeljebb hatodik, Rosberg pedig legfeljebb harmadik.
– harmadik lesz, Vettel legfeljebb hetedik, Rosberg pedig legfeljebb negyedik.
– a negyedik helyen végez, Vettel legfeljebb kilencedik, Rosberg pedig legfeljebb ötödik.
– ötödik lesz, Vettel legfeljebb tizedik, Rosberg pedig legfeljebb hatodik.

Az Egyesült Államok Nagydíjának időmérőjét szombaton magyar idő szerint 20 órakor, a futamot pedig vasárnap 21 órakor rendezik.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik