Forma-1

F1: 500 millióért törik az aszfaltot a Hungaroringen

Mostanság bajos lenne behajtani a bokszutcába, mert jelenleg épp hatalmas betondarabok borítják.

Munkagépek hajtottak a Hungaroring aszfaltjára, mert első lépésként megkezdődött az újraaszfaltozás és a rázókövek cseréje.

Ha az időjárás kegyes lesz, még a tél beállta előtt befejeznék a munkálatokat, de legkésőbb 2016 április 24-ére minden munkálatnak be kell fejeződnie, mivel a túraautó-vb futamot rendeznek akkor.

MTI
Gyulai Zsolt büszke arra, hogy saját forrásból is el tudott indulni az elengedhetetlen felújítás Fotó: MTI

A felújítás érdekessége, hogy az első ütemet nulla forint állami támogatásból, önerőből végzi a Hungaroring Zrt.. “Hála az elmúlt három-négy év felelős gazdálkodásának és spórolásának, tudjuk finanszírozni. Ötszázmillióért vállalta a kivitelező, ami szerencsére kevesebb, mint amennyivel előzetesen kalkuláltunk” – fogalmazott a borsonline.hu-n Gyulai Zsolt, a Zrt. elnök-vezérigazgatója, majd hozzátette, megérti, hogy a költségvetésből most más, sürgetőbb dolgokra fordítanak, mint például a migrációs válság kezelése, de reméli, jövőre rábólint a nemzeti fejlesztési miniszter a teljes koncepcióra és akkor húsz-harminc évig megint nem kell majd a ringhez nyúlni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik