Forma-1

Hungaroring: akár a pályát is átépíthetik

niki lauda, varga mihály (Array)
niki lauda, varga mihály (Array)

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországnak az a célja, hogy hosszú távon Mogyoródon tartsa a Forma-1-es futamot.

A politikus vasárnap a 30. Magyar Nagydíj helyszínén azt mondta, ahhoz, hogy a száguldó cirkusz még sokáig ellátogasson minden évben Magyarországra, az is kell, hogy a pálya időről időre megújuljon.

“Ennek megfelelően már tavaly is zajlottak különböző fejlesztések a Hungaroringen, a kormány ezt szeretné folytatni hosszú távon” – jelentette ki a miniszter, aki szerint óriási érték, hogy a Forma-1 már 30 éve folyamatosan ellátogat Közép-Európába.

 Lauda és Varga
Fotó: MTI 

“Különböző számítások és könyvvizsgáló cégek bizonyították már, hogy a befektetett pénznek az öt-hatszorosát hossza vissza évente ez a verseny, de ahhoz, hogy a továbbiakban is rendszeresen legyen Forma-1-es futam Magyarországon, a kereskedelmi jogokat birtokló Bernie Ecclestone-nal egyetértésben fejlesztésekre van szükség”.

A Hungaroring vezetői által elkészített, három évre szóló, 25 milliárd forint értékű fejlesztési csomagról a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, az elsődleges cél, hogy a Magyar Nagydíj látogatottsága fennmaradjon, vagy ha lehet, növekedjen, s lehetséges az is, hogy a pályán is lesz olyan módosítás, amely a későbbiekben izgalmasabbá teheti a mogyoródi GP-t.

“Ahhoz azonban, hogy további részleteket osszunk meg a nyilvánossággal a fejlesztésekkel kapcsolatban, Bernie Ecclestone jóváhagyása, beleegyezése is szükséges” – nyilatkozta Varga Mihály, akit egy rövid boxlátogatás erejéig vendégül látott a világbajnoki címvédő Mercedes istállónál Niki Lauda, a csapat ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik