Forma-1

Forma-1: „Már megint Lewis…”

A nemzetközi sajtó főként a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton újabb sikerét taglalta, miután a Mercedes brit pilótája idei hetedik futamgyőzelmét aratta vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjon. A verseny után kiderült, hogy Hamilton autójának a kerekei a rajtnál az előírtnál alacsonyabb értéket mutattak, ezért utólagos időbüntetést kaphatott volna, ám erre végül nem került sor. Az MTI összegyűjtötte a nemzetközi sajtóvisszhangot. Íme:

Olaszország:

Gazzetta dello Sport: “Már megint Lewis… Hamilton uralkodott, Sebastian Vettel élvezte Monzát. Csodaszép vörös tenger próbálta támogatni őt annak a reményében, hogy a Mercedes olyan sérülékeny lesz, mint szombaton, amikor Nico Rosberg motorproblémákkal küszködött. Nem így lett. A tökéletes Hamilton rögtön támadásba lendült, és szertefoszlatta az illúziókat.”

Corriere dello Sport: “Krimi Monzában, Hamilton a kerekek ura. Lewis alacsony nyomású gumikkal nyert, de a nemzetközi szövetség felmentette őt. A Forma-1-nek két és fél órára volt szüksége ahhoz, hogy megoldjon egy olyan problémát, amelyet a szerelők két másodperc alatt megoldhattak volna.”

Tuttosport: “Hamilton-show a kerékkrimiben. A Mercedes nem tartotta be a Pirellivel kötött megállapodást, de elkerülte a büntetést. Lewis lapos kerekekkel is legyőzte Vettelt.”

Fotó: Europress Fotóügynökség
Pezsgőzés a monzai pódiumon Fotó: Europress Fotóügynökség

Németország:

Bild: “Rosberg – elszálltak a világbajnoki álmok? A motor kigyulladt, nincs pontszerzés, Hamilton nyert.”

Frankfurter Rundschau: “Hamilton mindenkit leeresztett.”

Hamburger Abendblatt: “Hamilton elrontotta Vettel álmait a +hazai+ győzelemről.”

Die Welt: “Hamilton úton a címvédés felé.”

Süddeutsche Zeitung: “Nyomásproblémák. A kerekek témája Monzában is terítéken volt, még ha nem is robbant szét ezúttal egy gumi sem. Mégis nyomozásra került sor amiatt, hogy Hamilton egyik hátsó kereke nem volt előírás szerint felpumpálva.”

Svájc:

Berner Zeitung: “Kevés a nyomás. Az olasz futamból hiányzott az izgalom, Hamilton túl gyors volt. A britnek csak a kerekei okozhattak volna gondot.”

Blick: “Hamilton győzött és izgult. Rosbergnél a motor és a vb-álmok is kipukkadtak.”

Spanyolország:

El País: “Bár Hamilton már gyakorlatilag nyert, az istálló arra utasította, hogy az utolsó körökben menjen tempót – anélkül, hogy tudta volna, hogy miért. A csapatvezetők attól tartottak, hogy időbüntetést fog kapni a kerekek miatt, ezért akartak minél nagyobb előnnyel győzni. Végül alaptalannak bizonyultak a félelmeik.”

Marca:  “Hamilton ellenállás nélkül gyűjtötte be idei hetedik sikerét, és fél lábbal már a pódium tetején áll. Riválisa és csapattársa, Rosberg lemondhat a diadalról.”

As: “Hamilton egy kézzel kormányozva, mosolyogva győzött, és körözés közben még az út menti fákat is nézegethette.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik