Forma-1

Raikkönen beragadt, Rosberg elfüstölt, Hamilton iskolázott

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, s ezzel 53 pontra növelte előnyét összetettben a most pont nélkül maradt csapattársával, a német Nico Rosberggel szemben.

 A 30 éves Hamiltonnak ez pályafutása 40., az idei szezonban a hetedik futamgyőzelme, Monzában 2014 és 2012 után harmadszor nyert. A pályafutása harmadik vb-címére hajtó pilóta honfitársa, Damon Hill után az első versenyző, aki egymást követő két évben megnyeri az Olasz Nagydíjat.

A második helyen a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Ferrari) végzett, míg a harmadik a brazil Felipe Massa (Williams) lett.

A rajtnál Hamiltonnak nem kellett izgulnia, ugyanis a második helyen várakozó Kimi Räikkönen (Ferrari) lefulladt, s csak nagy nehezen tudott elindulni, így egészen az utolsó pozícióba zuhant vissza.

A brit ezt kihasználva már a legelején ellépett a mezőnytől, első számú üldözőjével, Vettellel szemben alig négy kör alatt közel három másodperces előnyre tett szert. A harmadik helyen Felipe Massa (Williams) haladt.

A kerékcserék megkezdéséig a legnagyobb harcot Rosberg és a finn Valtteri Bottas (Williams) vívta egymással, utóbbi sikeresen őrizte a negyedik helyet. A sorrendet a kerékcserék bolygatták fel, igaz, a győzelemért folytatott “küzdelemben” Hamilton gyakorlatilag csak az órával versenyzett, Vettel nem jelentett rá veszélyt. A boxutca kiállásokból Rosberg jött ki a legjobban, a német ugyanis mindkét Williams-pilóta elé került.

A verseny utolsó 15 körében Rosberg vette üldözőbe Vettelt, folyamatosan közel került hozzá, de két körrel a vége előtt utóbbi megnyugodhatott, ugyanis honfitársa motorja elfüstölt, így feladta a versenyt. Rosberg ezzel idén először fejezett be idő előtt egy futamot. A Mercedes-motor “megadásának” győztese Felipe Massa lett, aki így a dobogón zárt.

A legnagyobbat Räikkönen küzdötte, ugyanis a finn végül az ötödik helyen ért célba.

A szezon két hét múlva, Szingapúrban folyatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik