Forma-1

Váltóhiba ellenére Rosberg az élen

nico rosberg (Array)
nico rosberg (Array)

A Mercedes rögtön birtokba vette az első sort, az egyik Toro Rosso a dobogón.

Pénteken az első szabadedzéssel kezdetét vette a Forma-1-es Brit Nagydíj.
A nap első gyakorlását szikrázó napsütésben rendezték, bár a levegő csak 18 fokos volt, az aszfalt már délelőtt 11 óra magasságában is 30 fok körül mozgott.

Három istálló is úgy döntött, hogy lehetőséget ad tartalék pilótáinak. A Williams csapatánál nem meglepő módon Susie Wolff kapott lehetőséget Bottas helyett. A Force India Jolyon Palmernek adott esélyt, a Sauber Raffaele Marciellot próbálta ki.

Ahogyan az első szabadedzésen lenni szokott, a poros, koszos pályán többen is megpördültek, de baleset nem történt.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Nico Rosberg izgulhatott a legjobban, hiszen váltócsere miatt egyórás kényszerszünetre ítélték. Azonban ez sem zavarta meg, így megnyerte az első szabadedzést.

Érdekesség, hogy a két Toro Rosso nagyon jó tempót ment, Verstappen Raikkönen elé fért be, Sainz pedig Vettelt utasította maga mögé.

A második szabadedzés magyar idő szerint 15 órakor kezdődik.

Eredmény – Forma-1, Brit Nagydíj, Silverstone, első szabadedzés

1. Nico Rosberg (német) Mercedes 1:34.274

2. Lewis Hamilton (brit) Mercedes + 0.070 mp h.

3. Max Verstappen (holland) Toro Rosso-Renault + 1.256

4. Kimi Räikkönen (finn) Ferrari + 1.314

5. Carlos Sainz Jr. (spanyol) Toro Rosso-Renault + 1.395

6. Sebastian Vettel (német) Ferrari + 1.465

7. Daniel Ricciardo (ausztrál) Red Bull-Renault + 1.544

8. Danyiil Kvjat (orosz) Red Bull-Renault + 1.602

9. Nico Hülkenberg (német) Force India-Mercedes + 1.883

10.Felipe Massa (brazil) Williams-Mercedes + 2.195

11.Felipe Nasr (brazil) Sauber-Ferrari + 2.581

12.Sergio Pérez (mexikói) Force India-Mercedes + 2.615

13.Susie Wolff (brit) Williams-Mercedes + 2.968

14.Jolyon Palmer (brit) Lotus-Mercedes + 2.988

15.Raffaele Marciello (olasz) Sauber-Ferrari + 3.098

16.Pastor Maldonado (venezuelai) Lotus-Mercedes + 3.806

17.Fernando Alonso (spanyol) McLaren-Honda + 3.948

18.Jenson Button (brit) McLaren-Honda + 4.586

19.Will Stevens (brit) Marussia-Ferrari + 4.707

20.Roberto Merhi (spanyol) Marussia-Ferrari + 6.203

Ajánlott videó

Olvasói sztorik