sebastian stahl (sebastian stahl)
Forma-1 sport

Lezuhant repülő: Schumacher testvére is a gépen ült volna

A Berliner Kurier információi szerint a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher mostohatestvérének neve is szerepelt a szerencsétlenül járt repülőjárat utaslistáján - írja a Telesport.

Fotózás miatt utazott Barcelonába Sebastian Stahl túraautó-versenyző, aki az eset után a következőképp nyilatkozott a Berliner Kurier német lapnak: “Igen, életben vagyok. Őrület, hogy az elmúlt néhány órában már hány barátnak és ismerősnek mondhattam el ezt.”

“Egy nappal korábban tértem vissza ugyanazzal a Germanwings járattal Barcelonából Kölnbe. Hihetetlen szerencsém volt” – mondta Stahl, Schumacher édesapja, Rolf második feleségének fia.

 Fotó: Europress fotóügynökség

“Mivel vasárnap szakadt az eső Barcelonában, jegyet foglaltunk a másnapi gépre is. Végül úgy döntöttünk, hogy aznap elutazunk, pedig valószínűleg én is azon a szerencsétlenül járt gépen ültem volna.”

“Pontosan ugyanazon hegyek felett repültem, ahol a tragédia történt” – zárta mondandóját a 36 éves Stahl.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.